• Itt a Cyberpunk 2077 1.11-es javítása
  • Aminek hála már minden esetben tudunk Takemurával beszélni a Down on the Street küldetés során
  • A patch már PC-re, Stadiára és konzolokra is elérhető

Még előző hét végén élesedett a Cyberpunk 2077 1.1-es frissítése, mely a beígért, nagyobb lélegzetvételű javítások közül az első, a játékosok öröme mégsem volt felhőtlen. Egyrészt sokan arra panaszkodtak, hogy a patch nem is érződik olyan fajsúlyosnak, másrészt pedig a frissítéssel együtt bekerült egy új bug is a játékba, ami ellehetetlenítette a kampány végigjátszását.

cyberpunk-2077-veszelyes-az-epilepsziara-hajlamosakra-a-fejlesztok-is-reagaltak.jpg

Ez az új hiba a Down on the Street küldetésnél jelentkezhetett, amennyiben a játék 1.06-os verziójában jutottunk el a misszió azon pontjáig, ahol várnunk kell Takemura hívására. Az 1.1-es frissítés után ugyanis előfordulhatott, hogy bár a hívás befutott, a potenciális válaszok nem jelentek meg a képernyőnkön, így pedig a küldetésben sem tudtunk továbbhaladni. Ezt a kellemetlenséget azonban megoldja a Cyberpunk 2077 legújabb frissítése, mely már PC-re, Stadiára illetve az összes konzolra is elérhető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!