• Kitört a botrány a Kleopátra, Egyiptom Királynője miatt
  • Egy egyiptomi ügyvéd beperelte a Netflixet

Miközben hamarosan nyugdíjazza egyik régóta futó szolgáltatását és igyekszik csábítóbbá tenni új előfizetői konstrukcióját, a Netflix kellemetlen jogi botrányba keveredett a tervek szerint 2023. május 10-én bemutatkozó új dokudrámája, a Jada Pinkett Smith, Adele James és Craig Russel főszereplésével készült Kleopátra, Egyiptom Királynője miatt. A szolgáltatót ugyanis beperelte egy egyiptomi ügyvéd, Mahmoud al-Semary, mivel állítása szerint a produkció eltörli az egyiptomi identitást azzal, hogy fekete nőként ábrázolja az egykori uralkodót.

Az ügyvéd ráadásul nem csak a műsor készítői ellen tett jogi lépéseket, de a Netflix teljes beszüntetését is követeli Egyiptomban mondván, hogy a platformon megjelenő tartalmak nagy része nem felel meg az iszlám és helyi társadalmi értékeknek és elveknek, különösen az egyiptomiaknak.