• Bezár az OnLive
  • A Sony megvette az IP-t és a cég több fontosabb részét
  • A cég is megszűnik
  • Pénzvisszatérítés csak bizonyos esetekben jár

Az OnLive tegnap este jelentette be, hogy április 30-án megszűnik a cég valamennyi szolgáltatása, miután a Sony felvásárolta az IP-t és a cég több fontosabb elemét. A leállás után semmilyen játékstream nem lesz, valamint a profilokat és az ahhoz kötődő adatokat törlik. A cégnek nem áll módjában visszaadni a pénzt azoknak, akik a Steamen vett játékukat az OnLive rendszerén játszották, csak azokat biztosítanak kártérítést, akik az OnLive piacterén vásároltak, illetve a megvett hardvert sem lehet visszaváltani, ha azt 2015. február elseje előtt vásároltuk. Az OnLive, mint szolgáltatás leállása után megkezdődik a cég felszámolása is, amire az elkövetkező hetekben kerül sor.

Az OnLive 2009-ben bukkant fel, és talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy megelőzte a korát, ugyanis azt kínálta, hogy az interneten keresztül streamelhetjük a játékainkat, gyakorlatilag bármilyen PC-n. Az ötlet nagyon előremutató volt, de nem terjedt el, aminek következtében 2012-ben a cég dolgozóinak nagy részét el kellett bocsátani, valamint csődeljárás indult. A bezárástól akkor az OL2 Inc. mentette meg a csapatot, amely felvásárolta és folytatta a szolgáltatást, és habár a nyereségek növekedtek, a köz szemében az OnLive egy halott platform volt -- a kaszás pedig most valóban el is jött. 

onlive.jpg