BioShock2: új csapat keze alatt?Az utóbbi félmondatban persze az is benne volt, hogy lesz folytatás, ebben semmi meglepő nincs. Ám hogy ki készíti ezt, az már annál izgalmasabb. Úgy tűnik, Ken Levine (képünkön), az egykori Irrational Games alapítója, a 2K Boston jelenlegi vezetője és fődizájnere nem egy könnyű pali, ugyanis munkatársainak jó része kijelentette: nem hajlandó vele tovább együttdolgozni. Miután a kiadó vezérkara osztott-szorzott, úgy döntöttek: jóváhagyják a kollégák ultimátumát, és San Francisco Bay Area kerületében létrehoznak egy új stúdiót 2K Marin néven, ahová áthelyezik a Levine-hez hűtleneket; azok a kulcsemberek pedig, akiknek szintén tele lett a hócipője a főnökkel, de nem akartak a nyugati partra költözni, más AAA-fejlesztőkhöz vándoroltak, miközben az Irrational volt ausztráliai stúdiója, a 2K Australia szintén teljes átalakításon esik át.

Nos, a 2K Games közzétett egy álláshirdetést, melyben vezető animátort keresnek; olyan feltűnő elemek vannak a kiírásban, mint az Unreal motor ismerete, vagy képzőművészeti háttér (lásd a BioShock art deco stílusát). Érdekesség az is, hogy a kiírást időközben megváltoztatták, ugyanis az első verzióban még az szerepelt, hogy az új munkaerőt a BioShock alkotóinak egy része által alapított 2K Marinba várják szeretettel. Eközben a „bostoni menekültek” elárulták, hogy Ken Levine jelenleg a maradék csapatával teljes gőzzel a Project X-en munkálkodik, és az, ahogy mi is feltételeztük korábban, nem más, mint egy új X-Com játék! Ebből viszont az is elég jól és biztosan kisakkozható, hogy ha Levine-ék teljes lendülettel azon melóznak, a „Marin-team” pedig régi Rapture-hegesztőkből áll, ez utóbbi csapat fogja elkészíteni a folytatást. Tekintve, hogy benne vannak a témában, ez nem akkora tragédia tehát, mintha egy teljesen „idegen” stúdió állna neki, Ken Levine pedig bármennyire is nehéz ember, a játéktervezéshez igencsak ért, az X-Com: UFO Defense pedig minden idők egyik legjobb játéka, így jómagam nagy reményekkel várom az új címet, és egyáltalán nem bánom ezeket a - kétségkívül meglepő - fordulatokat...