(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)

Egy modern Mortal Kombat-játék az explicit tartalom és a tökélyre fejlesztett harcok mellett a történetre is fokozottan ügyel. Mivel az előző két részben nagyjából lefedték az első négy játék sztoriját – gazdagítva érdekes belépőkkel, valamint mellőzve az érdemteleneket –, így ezúttal egy olcsó, ám hatásos szálon futtatták tovább az eseményeket. A történet szerint az idő úrnője, Kronika játszadozni kezd bajnokaink idősíkjaival, ezért az aktuális részben a jelennel párhuzamosan fiatalabb variánsaink is helyet kapnak az első részből. Ikonikus kedvenceink mellett a frissen érkezett tagok is elfogadhatóak, harcstílusuk új színt visz a palettába, a brigád pedig tovább cicomázható egy külön menüpontban, illetve az alap ruha tucatnyi változata oldható fel a későbbiekben, sőt három ponton még a kiegészítők is cserélgethetőek. Például Noob Saibot esetében választhatunk maszkot, egyedi sarlót, illetve árnyékklónja emblémája is cserélhető, a felszerelésekbe pedig erősítő kiegészítőket pakolhatunk. Ezeket a jussokat az újragondolt Kriptában, avagy az Injustice 2 multiverzumára hajazó Towers of Time módokból nyerhetjük el. A Kriptát állandó jelleggel fogjuk látogatni, mert bárhol is játszunk, arany krediteket és lélekpontokat kapunk, melyek temérdek láda és lélektartály kulcsai. Vázlatrajzok, ruhák, kiegészítők, speciális kivégzések, receptek és egyéb nyalánkságok várnak ránk, kedvünkre használhatjuk mondjuk, Scorpion szigonyát, Shao Kahn kalapácsát, avagy Ermac medalionját a fejtőrök megoldásához, hogy újabb helyszíneket és titkos termeket találjunk. A vak hős, Kenshi szemfedőjét feltéve még az árnyékvilágban is szétnézhetünk, de garantáltan frászt kapunk majd, ha nem vesszük le időben.

Tökéletesre csiszolva

Egy másik fontos valuta a szív, amit különféle kivégzések vagy speciális tornyok után nyerhetünk. Ezekben a ládákban lapulnak a fix helyen lévő, karakterspecifikus tárgyak, a többi tárolóedény pedig pénz fejében újra nyithatóvá válik – itt léphetne életbe a mikrotranzakció, de én speciel semmi szükségét nem láttam a használatának, hisz a kezdeti felháborodás után csökkentették a követelményeket, a jutalmakat pedig feltornászták. Az említett tornyokban használhatunk tárgyakat, amik pozitív hatást gyakorolnak ránk. Ezekből rengeteg van, az egyszerű élet visszatöltőtől kezdve egy adott karakter beugrásáig sok mindent előcsalhatunk – a cuccok nagyrésze pedig fan service a régi játékokból –, ugyanakkor az ellenfél sem lesz rest élni velük. Bizonyos kihívásokat ketten, vagy akár hárman is megpróbálhatunk online sikerre vinni, ilyenkor egymást váltva tag-rendszerben vagy egymás után állhatunk ki a brutálisan felerősített gépi MI ellen. Speciális vérengzések terén a MK10 látványos X-Ray rendszere egy fokkal barátságosabb támadássorozatra cserélődött le. Itt is akadnak egészen fájdalmas jelenetsorok, de közelébe sem érnek a korábbi „még nézni is fáj” jellegű csonttörő mutatványoknak. A képességeket felskálázó mérce mellett egy védelmi is bekerült a repertoárba, a küzdőtereken pedig egy-egy látványos sebzés erejéig ezúttal is interakcióba léphetünk különféle tárgyakkal. A kivégzésekkel már korábban kimaxolták a brutalitást, és bár itt is elég gyomorforgató halálnemek láthatóak, a fejlesztők azért érezhetően inkább a kreativitásra mentek rá. Persze még így is kapunk arcletépéstől kezdve gerinckihúzáson át a kettészakadó testig és elevenen megnyúzásig mindent, viszont a kegyetlen vérengzés mellett a Mortal Kombat 11 valóban képes újat mutatni: a tovább tökéletesített játékmenet, az időutazós történet, a szemkápráztató látvány és a tonnányi belső tartalom is mind csak hozzátesznek az élményhez, ezért házibulik mellett a kompetitív mezőnyben, de még akár egyjátékos módban is tökéletesen megállja a helyét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

90%

  • Tálalás: 91%
  • Tartalom: 88%
  • Játékélmény: 92%

A Mortal Kombat 11 azon kevés verekedős játékok egyike, amely nem csak beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de minden tekintetben okosan fejlődött tovább, így pedig képes lett a képernyő elé szegezni a veterán játékosok mellett a hétvégi harcosokat is.

  • Pro: Kiegyensúlyozott karakterek, remek sztori, gyönyörű látványvilág.
  • Kontra: A beállítható képességek fele felesleges, kevés az érdemi újdonság.