• Rekordnézettséget produkált a The Last of Us fináléja
  • 3.5 millióval többen voltak rá kíváncsiak, mint az első epizódra

Január közepén rajtolt el az HBO produkciója, ami sokak kedvence, a The Last of Us világát elevenítette meg élőszereplős sorozatként Bella Ramsey (Ellie) és Pedro Pascal (Joel) főszereplésével. A nagysikerű adaptáció több meglepetésvendéget is felsorakoztató kilencedik részével a napokban első évadja végére ért, de persze nem kell aggódni, hiszen már úton a folytatás, amiben Ramsey már szinte biztos, hogy visszatér, az alkotók ígérete szerint az eddiginél jóval több fertőzött kíséretében.

Az évadzáró ráadásul minden korábbi résznél több nézőt vonzott be, az HBO elmondása szerint ugyanis 8.2 millióan nézték vasárnapi premierjekor még az Oscar-gála ellenére is, ami alapján az első epizódhoz képest 3.5 millióval többen voltak rá kíváncsiak. A The Last of Us egyébként az HBO Max valaha volt legnézettebb produkciója Európában és Latin-Amerikában, első hat részének átlagos nézőszáma pedig 30.4 millió.