• Napokon belül elkezdődik az új Alien-film budapesti forgatása
  • A történet egy csapat fiatal küzdelméről fog szólni

Ridley Scott még tavaly jelentette be, hogy bizony érkezik a következő Alien-film, a napokban pedig kiderült, hogy a Dóra és az elveszett Aranyváros főszereplőjét alakító Isabela Merced is csatlakozott a produkcióhoz. A 20th Century Studios időközben hivatalosan is felfedte az egyelőre cím nélküli – állítólag Alien: Romulus munkacímen futó – kilencedik film szereplőgárdáját, melyben Merced mellett helyett kapott Cailee Spaeny (Bűvölet – Az örökség, Easttowni rejtélyek), David Jonsson (Ipar), Archie Renaux (Árnyék és csont), Spike Fearn (Batman) és Aileen Wu (Away from Home) is.

alienmovie.jpg

A stúdió emellett azt is elárulta, hogy a Fede Alvarez rendezésében készülő produkció budapesti forgatása 2023. március 9-án veszi kezdetét, történetéről pedig annyit elárult, hogy a cselekmény középpontjában egy csapat fiatal fog állni, akik egy távoli világban az univerzum legfélelmetesebb létformájával találják szembe magukat.