• Október 30-án jelenik meg a Call of Cthulhu
  • Ép elménk megőrzésében fontos szerepet kap a lopakodás

Mikor utoljára láttuk, egyértelművé vált, hogy Edward Pierce nyomozónak nem lesz könnyű dolga Darkwater városkájában. Már az első pillanattól fogva látszik, hogy nem éppen hétköznapi az ügy amibe keveredett. Az „asztali” szerepjátékhoz hűen számos úton haladhatunk a megoldás fele, melyek közül egynémely biztos bukáshoz vezet, ami jelen esetben nem csak a halál lehet, hiszen vannak annál rosszabb dolgok is.

call-of-cthulhu-trailer-shothoth-cultist.jpg

A játék során számos képességünket fejleszthetjük, melyek egyes megoldásokat megnyitnak előttünk, míg más utak lezárulnak. A rejtett tárgyak felfedezése (spot hidden) és a nyomozói képességek (investigation) együttesével logikusabb következtetésekre juthatunk, így célravezetőbb kérdéseket tehetünk fel. Erőnk (strength) latba vetésével nem csak akadályokat gördíthetünk odébb, hanem erőszakkal csikarhatjuk ki azt, amit hallani akarunk. A helyieket meggyőzhetjük (eloquence) és pszichológiai ismereteinket is bevethetjük (psychology), hogy kiszedjünk belőlük minden szükséges iformációt.  Az orvoslás (medicine) és az okkultizmus (occultism) csak bizonyos könyvek megtalálásával növelhető, de utóbbi egyre közelebb taszít a rettegett őrülethez.

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon