A fejlesztők már október végén is jelezték, hogy a Call of Duty WWII első pályacsomagja majd jövő januárban érkezik, most viszont a részletekre is fény derült, hála egy nemrég kiadott, igen tartalmas videónak. A The Resistance Map Pack nevéhez hűen a különféle európai ellenálló csoportokat helyezi a figyelem középpontjába, azaz azokat a civileket, akik minden eszközzel megpróbálták hátráltatni a német hadigépezet előre törését.

A csomag összesen öt pályát fog tartalmazni, köztük egy új War mapet és a zombi-mód legújabb térképét. A Valkyre Németország szívébe, egy bunkerrendszerbe visz el minket, az Anthropoid helyszíne Prága, míg az Occupation, mely a Call of Duty: Modern Warfare 3 Resistance pályájának újrakiadása, Párizsban játszódik. Talán már ebből a felsorolásból is látszik, hogy a készítők elsősorban a német, a cseh és a francia ellenállásra helyezték a hangsúlyt.

Az új War map címe Operation Intercept, itt több feladatunk is lesz, nem elégedhetünk meg az ellenség lekaszálásával. Elsőként a francia ellenállás tagjait kell majd kiszabadítanunk, hogy aztán egy rádióállomás elfoglalása után végül megindíthassuk a végső támadást.

A zombi-mód is bővül, méghozzá egy új, intelligens zombival és a The Darkest Shore című pályával. Ez utóbbi keretein belül egy Németország partjainál található, ködös szigetre látogathatunk el, ahol természetesen már várnak minket az élőholtak. A fejlesztők állítása szerint a rossz látási viszonyok miatt csak akkor fogjuk a zombikat, ha már épp vetődnének a torkunkra, cserébe viszont kapunk egy új fegyvert is, ami úgy néz ki, mint egy körfűrész és egy puska szerelemgyereke, és tökéletesen alkalmas az ilyen közelharci szituációkra.

A  The Resistance Map Pack január 30-án érkezik PS4-re, a PC és az Xbox One tulajoknak pedig sajnos várniuk kell 30 napot, hogy megkaparinthassák.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!