Megjelent a Crimson Desert, így bárki nekiugorhat felfedezni a hatalmas világát, amely még 200 óra után is tartogat meglepetéseket. A játékba kerültek logikai rejtvények is, leginkább környezeti puzzle-ök képében, ezek viszont egyesek számára annyira nehéznek bizonyulnak, hogy emiatt rage-quitelnek a játékból és követelik vissza a pénzüket. Akad egy puzzle benne, ami az Abyss Without Balance küldetésben jelenik meg, amikor a játékosok először lépnek be az Abyssbe. Az előzetes – tehát megjelenés előtti – preview-tesztek során a kritikusok találkoztak egy eszközzel, amelyet az Axiom Force és a Palm Force képességekkel kellett aktiválni. A játék azonban nem határozta meg, hogy ezekre a képességekre szükség van, és egyszerűen csak arra kérte a játékosokat, hogy „aktiválják az eszközt”. Ez olyan szinten okozott fejfájást egyes kritikusoknak, hogy a Pearl Abyss inkább módosította a leírást. És a slusszpoén: ez a rész konkrétan a TUTORIAL-szakaszban van benne! Egyes posztok szerint volt, aki itt fél órára elakadt.
Most már ez olvasható a leírásban: „Kapaszkodj meg az eszköz közepén, majd aktiváld az Force Palm segítségével.” Ez nagyjából ugyanaz a szájbarágós, sárga festékkel jelzett útkövetés, amit a Capcom a Resident Evil 4 Remake-nél is alkalmazott. Közben internetszerte olvasni olyan panaszokat, hogy a játékosok még az immár egyértelműbb leírás ellenére is elakadnak ennél a feladványnál és inkább kilépnek a játékból, majd refundolják azt. Ha belegondolok, hogy annak idején bármiféle internetes segítség nélkül mennyit szo… szenvedtünk a point & click kalandjátékokban, például a Broken Sword-ben a kecskénél, akkor azért valahol szomorú, hogy idáig jutottunk. Lassan már tényleg ott tartunk, hogy az ilyen logikai feladványoknál pár másodperc után fel kellene, hogy villanjon egy videó, ami részletesen megmutatja, hogy mit is kell csinálni.
Borítókép forrása: Steam