• Szeptember 18-án érkezik a Crysis Remastered
  • A fejlesztők pedig ezt egy új trailerrel ünneplik
  • Melyben a régi játékot és a felújított verziót láthatjuk egymás mellett

Úgy tűnik, lassan tényleg megjelenhet a Crysis Remastered. A káprázatos grafikájáról elhíresült FPS felújítását eredetileg még nyárra ígérték a fejlesztők, azonban végül el kellett halasztaniuk ezt a debütálást, hogy még tudjanak egy kicsit csiszolni a játékon. Az új megjelenési dátumról eddig nem igazán lehetett tudni semmit, azonban ez múlt hét pénteken megváltozott, mikor a Crytek elkezdett utalgatni a várakozás végére, ma pedig azt is elárulták, mikor érkezik végül a felújított verzió.

A Crytek tweetje szerint ugyanis a Crysis Remastered végül szeptember 18-án kerülhet majd a boltok polcaira PC-re (Epic Store exkluzívként), PS4-re és Xbox One-ra, arról pedig, hogy milyen lett a felújítás, a saját szemünkkel is meggyőződhetünk, hála a legújabb (sajnos igencsak rövid) trailernek, mely a régi és az új játékot mutatja egymás mellett. Nektek hogy tetszik a Crysis Remastered ezek alapján?