• Hivatalos, hamarosan érkezik a Crysis Remastered
  • Azonban a projekten dolgozó Tim Willits tweetjei alapján lehet, nem csak egy játékot kapunk
  • Így adja magát a gondolat, hogy a Crysis kiegészítőjét is felújítja a Crytek

Április elsején a legtöbben még azt hitték, a Crytek csak tréfából utalgat a Crysis visszatérésére, azonban múlt hét csütörtökön kiderült, hogy viccről szó sincs, valóban érkezik a Crysis Remastered PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és kicsit meglepő módon Nintendo Switch-re is. Ráadásul lehet, a Crytek végül nem is áll le az alapjáték felújításánál, legalábbis nagyon erre utal a szintén a remastered kiadáson dolgozó Saber Interactive kreatív vezetőjének, Tim Willitsnek néhány tweetje.

Willits még a bejelentés után írta meg, mennyire boldog és izgatott, hogy egy ilyen neves játéknak segíthet új embereket elérni, egyben pedig azt is megígérte, hogy hamarosan további részletekkel fognak szolgálni a felújításról. Van azonban egy kis bökkenő ebben: Willits mindkét témába vágó tweetjében többes számban utal mind a Crysis játékokra, mind a felújításokra, így sokan arra tippelnek, hogy a Crytek nem csak a 2007-es alapjáték felújítását tervezi.

Tekintve, hogy a Crysis 2008-ban kapott egy önállóan futtatható, szintén nagy népszerűségnek örvendő kiegészítőt a Crysis Warhead képében, adja magát a gondolat, hogy a Crytek ez utóbbi alkotás felújítását is tervezi, esetleg hozzá is csaphatják azt a Crysis: Remasteredhez. Ti örülnétek egy ilyen fordulatnak?