Az AHQ Korea egykori profi League of Legends-játékosa, Pimir, vagy más néven Promise, leugrott egy épületről, mert meg akarta ölni magát. A zuhanást csodával határos módon túlélte, jelenleg kórházban van, állapotáról csak a családtagjait tájékoztatják az orvosok. És hogy mi vezetett oda, hogy egy egészséges, fényes karrier előtt álló virtuális atléta öngyilkosságot kíséreljen meg? A válasz a pénzben rejlik.

Az AHQ körül egy ideje keringtek kellemetlen peltykák, melyek bundázott meccsekről szóltak. Pimir a csapat oszlopos tagjaként úgy döntött, leleplezi menedzsere sóvár trükkjeit, és miután kiteregette a szennyest, végez magával, mert állítása szerint képtelen együttélni a gondolattal, hogy mibe keveredett bele.

Pimir, avagy polgári nevén Min-Ki Cseon egy nyilvános fórumon tette közzé történetét, mely egyben búcsúlevél is volt. A kissé zavarodott szövegben több 2013-as bajnokságról is szó esik, amiket rendre elvesztett az AHQ, holott nem egyszer volt esélyük nyerni. Pimir szerint menedzserük buzdította csalásra a csapatot, mondván, ha nem veszítenek, főszponzoruk megvonja tőlük az anyagi támogatást. Hogy ebbe mi a logika, nem érdekes, ugyanis Pimirék hittek menedzserükben, és ezért hajlandóak voltak odáig elmenni, hogy szándékosan elessenek a Leage of Legends-csaták során.

A bili később borult ki, amikor Pimir gyanakodni kezdett és utánajárt a menedzser állításainak. Kiderítette, hogy semmi sem igaz belőlük, sőt, az emlegetett szponzor sosem felelt a csapat pénzügyi ellátásáért, csak és kizárólag számítógép-alkatrészeket és egyéb ergonómiai kiegészítőket ajánlott fel (illetve a csapat hivatalos neve is hozzá fűződött). Hamar tisztázódott, hogy a menedzser saját hasznára kötött fogadásokat az AHQ ellen, és egyszerűen nyerni akart. Miután szembesítették a hazugságaival, azt ígérte, visszafizeti a srácok kiesett bérét, de ez persze nem történt meg. Pimir és társai egy évet vártak hiába, ez vezetett a fiú elkeseredett tettéhez.

Nehéz bármit is hozzáfűzni a történtekhez. Pimir állítólag tudatánál van, de nagyon rossz az állapota -- persze ez is csak pletyka, hivatalos jelentés még nem érkezett. A menedzser, akit csak Nol néven emleget a posztban, valószínűleg komoly vádakkal néz majd szembe a bíróságon, már ha eljut oda az ügy. Egy biztos: ez a történet jól példázza, hogy a profi eSport nem játék, és ugyanakkora drámához vezethet, mint a fizikai sportkarrier.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!