Tavaly Peter Molyneux egy új játék ötletével állt elő, miután maga mögött hagyta a Lionhead gárdáját: a 22Cans független csapat élén egy kísérleti játékot hozott össze Curiosity: What's Inside the Cube néven, melyben semmi más feladata nincs a játékosoknak, mint egy virtuális kocka rétegeit lebontani. Az ötlet elsőre bolondságnak hangzik, hiszen kinek volna kedve és ideje erre, hát még pénzt áldozni a hatékonyabb bontásra, ám a jutalom ígérete fenntartotta az érdeklődést. Molyneux azzal bírta letöltésre az embereket, hogy a kocka belsejében az utolsó csempét leütő játékos számára egy olyan ajándékot helyeztek el, ami megváltoztatja a szerencsés életét, sőt még akár a tévében is hallhatunk erről, olyan monumentális a dolog.

A jó öreg Molyneux-tól már megszokhattuk, hogy szeret nagyokat mondani egy-egy játékának megjelenése előtt, most azonban be kell látni, hogy nem hazudott -- legalábbis nem túl nagyot. Ma lehullott az utolsó réteg is a rejtélyes kockáról, a nyertes játékos pedig átvehette a jutalmát, ami tényleg érdekesre sikerült, nem csak szemfényvesztésről van szó: az Egyesült Királyságban élő illető egy digitális isten lehet a 22Cans következő játékában, a Godusban. Ne értsétek féle, nem a programot kapja meg ingyen, hanem a Godus játékosai felett lehet egy valóságos isten, aki valamilyen mértékben befolyásolja a játékszabályokat, mindennek tetejébe pedig a Godus játékosai által elköltött pénz egy részét is megkapja. Nem semmi jutalom -- és ti még azt mondtátok, hogy csak egy trollface lesz középen...

Curiosity: What's Inside the Cube -- Megjelenés: 2012. november 6. -- Gépigény: nem készült PC-s verzió