A nap elején arról számoltunk be, hogy a CD Projekt RED vezető küldetéstervezője, Mateusz Tomaszkiewicz elmondása szerint a Witcher 3 és a Cyberpunk 2077 két nagyon különböző játék lesz, de a csapat megtart minden olyan elemet, ami jól működött Geralt kalandjában és igyekeznek tanulni abból, ami nem sikerült olyan jól.

Most megint Tomaszkiewicz egy kijelentésével foglalkozunk, szintén a Cyberpunk 2077 kapcsán. Ezúttal emberünk a GamesRadarnak nyilatkozott, és elmondta: „A csapat jelenleg meg van osztva. Az egyik része a Witcher 3 fejlesztésével foglalkozik, míg a nagyobbik része a Cyberpunkot kalapálja, méghozzá elég régóta.” Más szóval, a lengyel csapat megkezdte az új projekt felé fordítani a teljes figyelmét.

A Cyberpunk 2077 fejlesztése a bejelentésekor, tehát 2012-ben kezdődött, az első igazi részletekre azonban 2017-ig várnunk kell. Addig a Witcher 3 élvezi továbbra is a rivaldafényt, elvégre még hátra van egy nagy kiegészítő, a Blood and Wine megjelenése -- a legutóbbi információk szerint ez legkésőbb jövő nyáron már a kezeink között lesz.