• Szeptember 18-án bemutatkoznak a Cyberpunk 2077 bandái
  • Ekkor debütál ugyanis a következő Night City Wire
  • Mely egy az egyben Night City hírhedt alvilágára koncentrál majd

Úgy tűnik, nem kell már sokat várnunk, hogy újra elmerülhessünk a Cyberpunk 2077 neonfényes és lepukkant jövőképében, a CD Projekt RED ugyanis bejelentette, hogy szeptember 18-án érkezik a Night City Wire következő epizódja.

Ezek a bemutatók általában a Cyberpunk 2077 különböző aspektusaira szoktak fókuszálni: az első például a játékmenetbe engedett egy hosszabb betekintést, valamint bemutatta a Braindance néven futó mechanikát is, míg a második a karakterünk lehetséges előéleteit és a jövő brutálisan hatékony és sokszínű fegyverarzenálját mutatta be. A fejlesztők szerint pedig a harmadik Nighty City Wire egy az egyben Night City alvilágára, egész pontosan a helyi bandákra fókuszál majd, akikből azért akad jó pár a városban.

A harmadik Night City Wire szeptember 18-án, helyi idő szerint délután hatkor kezdődik majd, ti nézni fogjátok?