• Dario Scardapane lett a Daredevil: Born Again showrunnere
  • Többek között ő volt a netflixes A Megtorló executive producere
  • A maradék epizódokért pedig Justin Benson és Aaron Moorhead felel majd
  • A páros rendezte a Loki második évadának első epizódját

Amikor kiderült, hogy visszatér a Fenegyerek, szinte mindenki örömmel fogadta a hírt, mivel a Netflixen futott, három évadot megélt Daredevil a streaming szolgáltató egyik legkedveltebb produkciója volt anno. Amiatt pedig pláne nagy volt az öröm, hogy a Charlie Cox által megformált igazságosztó így ténylegesen része lesz az MCU-nak, ami a Pókember: Nincs hazaút alatt ugyebár meg is történt, a közutálatnak örvendő Amazon: Ügyvéd során pedig már a vadiúj szerelését is megmutatta. Aztán jött az írók sztrájkja, amihez később a színészek is csatlakoztak, a Daredevil: Born Againről pedig csakhamar kiderült – egyébként voltak erre utaló jelek –, hogy nem működik. A The Hollywood Reporter számolt be róla a hónap elején, hogy a munkálatok leállításáig a 18 epizód kevesebb mint felét sikerült leforgatni, a Marvel vezetői (Kevin Feige-t is beleértve) pedig kénytelenek voltak belátni, hogy a széria nemes egyszerűen nem jó ebben a formában. Emiatt szeptember végén szép csendben megváltak a két vezető írótól, Chris Ordtól és Matt Cormantől (executive producerként azért fel lesznek tüntetve), ahogy a rendezők zömét is menesztették az évad hátralévő részére annak reményében, hogy így teljesen más irányt vehet a produkció.

ddbagain.jpg

A kép forrása: Comics Universe

Az azóta eltelt időt természetesen nem semmittevéssel töltötte a stúdió, szintén a The Hollywood Reporter számolt be ugyanis arról, hogy a netflixes A Megtorló (The Punisher) executive producere, Dario Scardapane lett az átalakítás alatt álló sorozat showrunnere, aki egy új írói csapattal dolgozik majd azon, hogy az eredeti opuszhoz méltó legyen a végeredmény. További jó hír, hogy a független filmjeikről ismert, de MCU körökben is otthonosan mozgó (több Holdlovag epizódot köszönhetünk nekik, de a Loki második évadának nyitányáért is ők feleltek) Justin Benson és Aaron Moorhead is a fedélzetre léptek, hogy gondoskodjanak a hátralévő részek minőségéről. Egy ilyen stábbal talán van esély arra, hogy értékelhető produkciót kapunk, a kérdés már csak az, hogy pontosan mikor.