Régóta a levegőben lógott már, hogy Xbox One konzolra is megjelenik a Diablo 3, a játék ugyanis Xbox 360-on, PS3-on, illetve záros határidőn belül PS4-en is tiszteletét teszi -- szimplán logikus volt azt gondolni, hogy a Microsoft friss konzolja sem marad ki a szórásból.

A hírt Alex Mayberrynek, a Diablo 3 vezető tervezőjének köszönhetjük, aki elmondta: noha ő maga nem tudja a Microsofttal kötött szerződés pontos részleteit, azt elmondhatja, hogy a Diablo 3 konzolos változata egyszerre készül Xbox One és PS4 konzolra. Ez egy bevett taktika; már így csinálták az Xbox 360 és a PS3 esetében is, a tárgyalást pedig a Blizzardra és a Microsoftra hagyják.

Az átirat címe Diablo 3: Ultimate Evil Edition, ami magába foglalja a PC-re holnap esedékes Reaper of Souls expanziót, valamint egy sor változtatást, amiket a konzolos környezet tesz kötelezővé -- ilyenek például a hangsúlyosabb közösségi funkciók, valamint a kezelést és a kezelőfelületet érintő módosítások.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!