A Dishonored 2-nek bizony érdemes lesz többször nekifutnunk. Ezt részben a két, teljesen eltérő jellemmel és képességekkel megáldott főhősnek köszönhetjük, így attól függetlenül, hogy melyik karakterrel is játszunk másodjára, az biztos, hogy sok olyan újdonságra bukkanunk, ami az első végigjátszás során kétséget kizáróan kimaradt.

A fejlesztők már az első rész és DLC-k elkészülte után azon gondolkoztak, hogy milyen módon tehetnék a folytatás (egyik) központi karakterévé. Emily már nem olyan védtelen, mint az első játékban, mivel már felnőtt és bizony legalább olyan profi gyilkos, mint Corvo, ami nem meglepő, mivel ő tanította.

Corvo és Emily reakciói a világra, helyenként merőben eltérnek egymástól, ahogy a világban megtalálható karakterek is különböző módon viselkednek a hőseinkkel. Viszont természetesen csupán nem ennyiben merül ki a dolog, mivel ahogy már említettem, képességeik sem azonosak. Szerintem Emily legérdekesebb képessége talán a dominó, minek használatával karakterek sorsát kapcsolhatja össze, így amit az egyikükkel tesz, az fog történni a többivel is.

A fejlesztők által kommentált előzeteseben többet is megtudhattok erről a remek a karakterről, köztük néhány egyéb (szintén érdekes és hasznos) képességét, valamint a történetének apróbb részleteit is megismerhetitek. Az Emily feletti irányítást nem is olyan sokára, pontosan november 11-én vehetjük át, számítógépeken és az aktuális konzolokon.