• Az összdíjazás jelenleg 23 milliónál tart
  • A csapatkörök 2-án kezdődnek 18 órakkor
  • A főesemény 7-től 12-ig tart majd
  • Dota TV-n, Twitchen, Youtube-on és személyesen is lehet követni

Nyakunkon van a The International 7, amely a tradíciót megtartva egyre nagyobbra duzzad az eddigieknél. Vasárnap éjjel a nyereményalap túlszárnyalta a 23 millió dolláros álomhatárt, a megszokott 16 helyett 18 csapat verseng majd egymással, sőt már dráma is volt a vízumokat illetően, de ebbe majd csak később menjünk bele.

A szervezők idén is nagy tömegre számítanak a helyszínen és azon túl is. Idén újabb módszerekkel is nyomon lehet majd követni az élő eseményeket kezdve a ma induló csapatkörökkel. Délután 18 órától egyidejűleg 4 Twitch, illetve Youtube streamen nézhetitek a teamek harcát a felsőágba való bekerülésért. A Dota 2 kliensen belül is megtekinthetitek élőben a meccseket, ám ehhez rendelkeznetek kell egy aktivált Battle Pass-szal.

ti7-betekinto.png

Aki nem az otthon kényelméből, hanem  személyesen szeretné végigizgulni az eseményeket az még válthat belépőt a helyszínre. Azok is jól járnak, akik nem tudnak kiutazni Seattle-be, mivel idén újra vannak pubstompok. Ellenben a szomorú helyzet az, hogy amiként tavaly úgy 2017-ben sem akadt olyan bátor magyarországi vállalkozó aki vállalta volna a stompban való részvételt, pedig a fővárosban és vidéken is egyaránt sorra nyitnak az újabbnál újabb esport bárok.

A csapatkörök augusztus 2 és 5 között folynak majd naponta nagyjából 10-12 órán át, a fő esemény pedig 7 és 12 között fog zajlani. A kezdés időpontja magyar idő szerint este 18 óra, mint ahogy azt már említettük és egy-egy közvetítés akár másnap reggel 10-ig is elhúzódhat.

Az élő közvetítésekért, a beosztásért és a folyamatosan frissülő állásért IDE KATTINTSATOK.

groupstageti7.jpg