• A Dragon Age 4 már készül
  • Azonban sajnos a jelek szerint igen lassú tempóban
  • Blake Jorgensen szerint a megjelenés legkorábban 2022 tavaszán esedékes

A Dragon Age 4 még a 2018-as The Game Awards keretein belül bemutatkozott egy rövid kis teaser segítségével, azonban azóta szinte semmit sem hallani a BioWare projektjéről, leszámítva néhány álláshirdetést, és azt a hírt, mely szerint az Anthem fejlesztőit többek között erre a projektre irányították át. Mindezek fényében pedig annyira talán nem is meglepő, hogy a megjelenés is jócskán odébb van még.

A szomorú hírt maga Blake Jorgensen, az EA vezető pénzügyi igazgatója közölte a kiadó pénzügyi beszámolójában. Szerinte a Dragon Age 4 megjelenésére legkorábban a 2022-es üzleti év után kerülhet sor, azaz a játékra minimum 2022. áprilisáig várnunk kell majd. Persze mindez csak egy durva becslés, ahogy arra Jorgensen is felhívta mindenki figyelmét, arra azonban bőven jó, hogy jelezze, a közeljövőben sajnos nem számíthatunk új Dragon Age játékra.

dreeadwolfrises.png