Mindezidáig meglehetősen kevés szó esett arról, hogy az év egyik legjobban várt játéka, a Watch Dogs multiplayer móddal is bír, pedig nem szabadna elmenni e lehetőség mellett, már csak azért sem, hiszen ezen a téren is egyedi élményt igyekszik nyújtani a Ubisoft, olyat, ami passzol a történetben látottakhoz.

Azt sajnos továbbra sem tudjuk, hogy pontosan milyen játékmódok állnak majd a rendelkezésünkre, de az biztos, hogy lesznek váratlan vendégeink. Mivel maga a játék is a számítógépes rendszerek kihasználása, feltörése köré épül, minden játékosnak lehetősége lesz arra, hogy behatoljon egy másik ember játékába, s ott garázdálkodjon. Ez úgy fog működni, hogy mindaddig semmit sem veszünk észre a behatolásból, ameddig az a bizonyos másik ember valamilyen interakcióba nem lép velünk. Ez úgy lehetséges, hogy mi egy átlagos NPC-nek fogjuk látni a hackert, de ő maga továbbra is Aiden Pearce lesz a saját képernyőjén, s így mindenféle trükköket hajthat végre, például kocsikat köthet el, vagy játékon belüli rendszerek feltörésével nehezítheti meg az életünket -- mindez a Ubisoft ígérete szerint működés közben teljesen logikus lesz mindenkinek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Új játékképek az E3 alkalmából, melyeken a multiplayer módból is láthatunk pár képkockát!

Nagy szerencsére a multiplayer mód eme komponensét szabadon kikapcsolhatjuk, így aztán nem kell félnünk attól, hogy valaki egy fontos küldetés közben keresztbe tesz nekünk, hogy aztán az egész missziót kezdjük elölről.

A Watch Dogs várhatóan hagyományos multiplayer meccseket is tartalmazni fog, melyben szimplán annyi lesz a feladatunk, hogy szitává lőjük egymást, vagy mondjuk elsőként érjünk célba egy versenyben -- persze akkor sem haragszunk meg túlságosan, ha a fent vázolt, kikapcsolható módozatban kimerül a multiplayer mód.

Watch Dogs -- Megjelenés: 2013. november 22. -- Gépigény: nem ismert