• Épül, szépül a blokkosított City 17
  • 2016-ban kezdődött a projekt
  • Egy eddig kimaradt küldetést is beletesznek

A "City-17 [Grand Project]" címet viselő csoport még mindig dolgozik az város hiteles újraalkotásán, azzal a céllal, hogy ne csak a teljes játékot építsék fel a Minecraft-ban, hanem azt nyitott világúvá is tegyék. Ez azt jelenti, hogy magával a HL2-vel ellentétben ez a verzió eltekint a területek közötti töltőképernyőktől, így a Valve klasszikusának kiterjedt, bár kissé alacsony felbontású újragondolása lesz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a modderek a Borealis-t is hozzáadják a projekthez, amely küldetés eredetileg a Half-Life 2 Episode Two-ból lett kivágva, más tartalmakkal együtt, amelyeket szintén eltávolítottak a játék kereskedelmi kiadásából. Látva, hogy ez a küldetés nem került be a folytatásba, sokan feltételezték, hogy a harmadik epizódban, majd végül a Half-Life 3-ban fog megjelenni – nem így lett. A harmadik játék sorsát tekintve, az a tény, hogy most bekerült a Minecraft újragondolásába, eléggé meglepő, és érdekes lesz látni, hogyan alakul a küldetés, és hogyan kapcsolódik a hivatalos Half-Life kánonhoz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!