• Új információkra derült fény a tavalyi GTA 6 szivárgásokkal kapcsolatban
  • Arion Kurtaj állítólag egy hotelszobából tört be a Rockstarhoz
  • Egy Amazon Fire Sticket használva
  • Mindezt úgy, hogy nem is szabadott volna internet közelében lennie

Remek videójátékos megjelenések ide vagy oda, a tavalyi év leginkább a Grand Theft Auto 6 történelmi mértékű szivárgása miatt fog megmaradni az emlékezetben, hiszen nem mostanában volt példa arra, hogy ilyen sok kép és videó lásson napvilágot egy hivatalosan még be sem jelentett alkotásról. Az eset értelemszerűen rendkívül megviselte a Rockstar Games alkalmazottjait, és olyan híres stúdiók fejezték ki a támogatásukat, mint például a CD Projekt RED (The Witcher 3: Wild Hunt, Cyberpunk 2077) és a Naughty Dog (Uncharted-széria, The Last of Us). Később aztán sikerült beazonosítani a támadót (akit egyébként zsarolással is megvádoltak, mivel azzal fenyegette a cég alkalmazottjait, hogy kiszivárogtatja a program forráskódját), a mindössze 18 éves Arion Kurtajról pedig kiderült, hogy a Lapsus$ nevű hackercsoport tagja, korábban pedig már az Ubernek és az Nvidia-nek is okozott "kisebb" kellemetlenségeket. A pszichiáterek végül úgy határoztak, hogy a vádlott nem alkalmas a bírósági tárgyaláson való részvételre, így az nélküle zajlott le. Ettől függetlenül viszont kiderült még egy érdekesség az üggyel kapcsolatban.

gta6.jpg

Nevezetesen, hogy a fiatal hackernek még csak nem is szabadott volna az internet közelében lennie, mivel a korábbi bűncselekményei miatt csupán ezzel a feltétellel lehetett szabadlábon. A BBC arról is beszámolt, hogy Kurtajt egy hotelszobában (a saját biztonsága érdekében tartózkodott ott egy rivális hackercsoport miatt) érte tetten a londoni rendőrség, miközben egy Amazon Fire Stick és egy okostelefon segítségével hajtotta végre az elmúlt évek legnagyobb kibertámadását. Mondhatnánk, hogy ilyen apparátussal kész csoda, hogy képes volt véghez vinni egy ilyen akciót, de mivel bűncselekményt követett el (ráadásul többrendbelit), így ettől inkább eltekintenénk.