• Conan, a barbár is szerepelhet a Mortal Kombat 1-ben
  • Legalábbis Jez Corden szerint
  • A pletykák szerint Békeharcos és Hazafi is vendégszereplő lehet a rebootban
  • Ám Ed Boon szerint nem igazak a szóbeszédek

Az elmúlt napokban csak úgy kavarog a Mortal Kombat-széria állóvize, hiszen a jelek szerint egy teljes rebootot kapunk a Mortal Kombat 1 (igen, állítólag tényleg ez lesz a hivatalos címe) képében. A NetherRealm Studios verekedős sorozatában utoljára 2011-ben nyomták meg a restart gombot, szóval mondhatni nem meglepő, hogy ismét a tiszta lap mellett döntöttek az alkotók, egy dolog azonban szinte biztosan változatlan marad: továbbra is érkeznek majd ilyen-olyan vendégszereplők.

Már napokkal ezelőtt felröppentek a pletykák, miszerint Hazafi (The Boys) és Békeharcos (Az öngyilkos osztag) is a küzdőtérre léphetnek, ám úgy fest, nem csak ők szerepelnek az első Kombat Packben. Jez Corden az Xbox Two Podcast legutóbbi adásában beszélt arról, hogy a forrásai szerint a jól ismert kardforgató, Conan, a barbár is a küzdőtérre léphet, azt viszont nem tudja biztosan, hogy a regényekből/képregényekből ismert harcos, vagy maga Arnold Schwarzenegger lóbálja-e majd a pengét. Persze az is előfordulhat, hogy nem lesz az egészből semmi, mivel a széria alkotója, Ed Boon nemrég alaptalan pletykának nevezte az imént felsorolt karakterek érkezését – bár megeshet, hogy csupán el akarta terelni az emberek figyelmét. A közeljövőben tartandó videójátékos rendezvények egyikén talán végre hivatalos információkat is kapunk a programmal kapcsolatban, addig viszont nem árt lejjebb csavarni az elvárásokat a beugrókat illetően.

Minden eddiginél brutálisabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik az új Mortal Koimbat! Ha érdekel a Mortal Kombat 1, megtalálod a Konzolvilág kínálatában!