A Démonok között: Utolsó rítusok Michael Chaves rendező legutóbbi nyilatkozata alapján valóban az utolsó Démonok között film – legalábbis amiben főszerepben láthatjuk a Warren-házaspárt. Ehhez mérten igyekeztek annyi korábbi szereplőt megkeresni, amennyit csak lehetett – és innentől spoileres tartalom következik!
Figyelem: spoilerek a film végével kapcsolatban!
Szóval az Utolsó rítusok egyik utolsó jelenete az esküvő, ahol Ed és Lorraine lánya, Judy feleségül veszi párját, Tony Sperát. A The Hollywood Reporternek adott új interjúban a horrorfilm rendezője elmondta, hogy szerették volna bevonni Taissa Farmigát is, aki Irene nővért alakítja Az apáca filmekben. Ebben a végső jelenetben cameo szerepet kapott a franchise alkotója, James Wan, Valak színésznője, Bonnie Aarons, illetve egy tucat szereplő a korábbi filmekből, viszont Taissa Farmiga (aki egyébként a Lorraine-t alakító Vera Farmiga testvére) már nem tűnhetett fel.
Michael Chaves elmondta, hogy bár eredetileg azt tervezték, hogy Irene nővér is ott fog örömködni az esküvőn, végül mégsem jött össze a jelenet. Bár felhívták Taissa Farmigát, de ő épp forgatott, úgyhogy nem tudta vállalni. A másik probléma az volt, hogy A apáca második része 1956-ban játszódik, az Utolsó rítusok pedig cirka 30 évvel később, szóval Irene nővér eleve nem is lehetett volna felismerhető – kivéve ha egy kicsit sem öregítenek rajta.
Borítókép forrása: Warner Bros.