• Október 12-én érkezik a PC Building Simulator 2
  • Még több gyártóval, és még több RGB-vel
  • Az előrendelők 10%-kal olcsóbban juthatnak hozzá

Még márciusban jelentették be, hogy folytatást kap a Spiral House 2018-ban megjelent játéka, a PC Building Simulator, melyben anélkül kaphattuk szét virtuális gépházunkat, hogy aggódnunk kellett volna a garancia, vagy az esetleges hozzá nem értés miatt. A fejlesztők pedig végre leleplezték a megjelenési dátumot is, október 12-én állhatunk neki a bütykölésnek.

A PC Building Simulator 2 kizárólag az Epic Games Store-ban lesz elérhető, méghozzá egészen baráti, 25 eurós (körülbelül 10.000 forint) áron. Ebből ráadásul 10%-ot levonhatnak azok, akik október 5-től előrendelik a programot, a nyílt bétában résztvevők pedig 15%-os kedvezményt vehetnek igénybe az év végéig. A játék egy masszív, 30 órás kampánnyal, neves gyártók (pl. AMD, Nvidia) 1200 komponensével, valamint egy jó nagy adag RGB-vel garantálja a hosszútávú szórakozást.