• Elhunyt Ryan Karazija
  • A Low Roar énekese
  • Az együttes több zenéje is szerepel a Death Strandingben

A Low Roar nevű együttes a hivatalos közösségi oldalain osztotta meg a szomorú hírt, miszerint a frontember, Ryan Karazija mindössze 40 évesen elhunyt. A csapat a játékosoknak leginkább a Death Strandingből lehet ismerős, az I'll Keep Coming című daluk szerepelt ugyanis a játék legelső előzetesében (melynek kapcsán amúgy fogalmuk sem volt, hogy mihez adják a nótát), a prológus során pedig a Don't Be So Serious című alkotásuk is felcsendül. A Death Stranding hivatalos zenei anyagában összesen 18 alkalommal kerül elő a nevük, tehát munkásságuk lényegében megkerülhetetlen eleme a játéknak.

Éppen ezért természetesen a program mögött álló elme, Kodzsima Hideo is kifejezte együttérzését, elmondta, hogy Ryan zenéje nélkül a játék meg sem született volna. A Death Stranding egyik szinkronszínésze, Tommie Earl Jenkins is arról írt tweetjében, hogy mekkora hatása volt a Low Roar zenéjének a közösségre. Nyugodjék békében!