• Kiderült, mennyi hely kell a Street Fighter 6-nak
  • Ahogy az előtöltés dátumát is megtudhattuk
  • Április 20-án hosszabban is láthatjuk a Capcom játékát

El lesznek látva a verekedős játékok kedvelői az elkövetkezendő időkben, hiszen állítólag hamarosan bemutatkozhat a Mortal Kombat soron következő része, a Tekken 8 karaktereinek zömét már – a játékmenet-előzeteseknek hála – szinte ismerősként köszönthetjük, a Street Fighter 6-nak pedig még a konkrét megjelenési dátumát is tudjuk: június 2-án érkezik a Capcom közkedvelt szériájának legújabb fejezete. A számos játékmóddal és karakterrel startoló mókát április 20-án hosszabban is megtekinthetjük, hiszen egy több mint fél órás bemutatóval készülnek az alkotók, a prezentáció házigazdája pedig maga Lil Wayne lesz. Arra azonban nem kell az előadásig várnunk, hogy megtudjuk, mennyi helyet kell csinálnunk a merevlemezen, kiderült ugyanis a Street Fighter 6 (hozzávetőleges) helyigénye.

streetfighter1.jpg

Az Xbox áruház jóvoltából most már biztosra vehető, hogy körülbelül 50 GB-ot foglal majd a játék, míg a Steamen közzétett gépigény alapján megközelítőleg 60 GB-tal számolhatnak a PC-s felhasználók. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy mennyi helyet követel magának a program a Sony gépein, de valószínűleg hasonló számokban kell gondolkodni. A zárt béta egyébként 42 GB-ot foglalt anno (a Street Fighter 5 pedig 35-öt), tehát nem sokkal lesz méretesebb a végleges verzió. A helyigény mellett az előtöltés dátumára is fény derült (legalábbis PlayStation konzolokon): május 31-től kezdhetnek el lecsorogni a játék fájljai, tehát bőven kapunk elég időt, hogy már a startpisztoly eldördülése után belevethessük magunkat a küzdelmekbe.

streetfighter2.jpg

A Street Fighter 6 kihagyhatatlan darab mindenki számára, aki él-hal a verekedős játékokért! Ha érdekel a játék, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.