• Tim Sweeney szerint a fejlesztők döntik el ki nyer
  • A felhasználóknak nem lesz beleszólása a végeredménybe

Tim Sweeney, az Epic Games alapítója azt nyilatkozta, hogy a digitális áruházak harcát nem a felhasználók, hanem a fejlesztők döntik majd el. Az e mögött meghúzódó logika az, hogy a felhasználói élmény fokozásában már nem sok mozgástere marad az újonnan érkezőknek, a Valve platformjával szemben tehát más irányból kell megközelíteni a problémát.

Ez pedig a fejlesztőknek adott jobb százalék, és a jobb játékválaszték, melyet exkluzív szerződésekkel biztosítanak maguknak (mintha ezt már mondtuk volna mi is). Innentől pedig egyértelmű az Epic haditerve: a kezdetben kevés címet felvonultató áruház az idei év alatt jobban megnyílik, ami a felhasználói élményt illeti egy halom frissítéssel felzárkózik az elvárható minimumra, és válogatott címekkel igyekszik csábítani a potenciális vásárlókat.

Mint tudjuk, Róma sem egy nap alatt épült fel, és egyetlen birodalom sem áll örökké, a jövőt megjósolni pedig nem tudjuk. Hozzátenném még, hogy Tim Sweeney kijelentése logikus, ugyanakkor aggasztó is lehet: ha a fejlesztőknek készít piacot az Epic, az tényleg jó lesz a vásárlóknak is? A két fél érdekeinek nem minden pontja alkot közös metszetet, ugye...

tim-sweeney-wassup.jpg