A hét videója:

A Vasember óriási siker a mozikban, ám az eddig készült játékok finoman szólva is hagytak maguk után kívánnivalót, ha pedig nem akarunk finoman szólni, nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy mindegyik próbálkozás egy romhalmaz lett, ami csak szégyenvolt a szellemi tulajdon nevén.

Nem tudni, hogy mikor kaphatunk végre egy épkézláb játékot a milliárdos szuperhős kalandjaira alapozva, így legfeljebb csak a rajongói munkák felé tekinthetünk, ha szeretnénk becsatolni magunkat a bádogruhába. Az elérhető lehetőségek közül minden kétséget kizáróan a legjobb H1Vltg3 munkája, aki Liberty City így is sokat látott, de erre aztán semmiképpen sem számító lakosságának hozta el a mindent tudó páncélt.

Az alábbi videóban (itt egy másik a sokkal inkább tiszteletet parancsoló Heartbreaker páncéllal) munkájának  frissített verzióját láthatjuk, amiben a ruha funkciói már teljesebbek, s az effektek is a helyükön vannak. A látottak alapján kijelenthető, hogy jobb játéknak tűnik ez a rajongói mod, mint amit a Sega annak idején elénk tett. Aki szeretné első kézből is kipróbálni a modot, az kattintson erre linkre.

További GTA-val kapcsolatos érdekesség még, hogy nem csak Tony Stark költözött be a sorozatba, hanem a Simpson család néhány jól ismert karaktere is a nagyon tehetséges Dan LuVisinek köszönhetően -- a Grand Theft Otto sorozatában láthatjuk, milyen lenne, ha a népszerű rajzfilmsorozat szereplői a bűn útjára lépnének, s vissza sem néznének. Ajánlott megnézni barátunk szélesebb témát lefedő Popped Culture sorozatát is, melynek része az itt látható GTO.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mivel régen volt már szó a rovatban cosplayről, most egy kicsit pótolom a hiányosságomat, s két szemrevaló anyaggal is jelentkezek. Elsőként Alba Herrera DeviantArt profilján megjelent jelmezről szeretnék beszélni, ami egy hiányosságtól eltekintve tökéletes Portal cosplay -- a siker kulcsát itt a főszereplővel mutatott hasonlóság, a szép Portal Gun, és a nagy odafigyeléssel elkészített effektek jelentették, csak ugye azok a fránya cipőfélék hiányoznak, amik a mindenféle magasságból való zuhanás hatását semlegesítik. 

Érdekességek a hétvégére -- Vasember a GTA-ban

Egy másik nagyon szép ruha S-Seith keze munkáját dicséri, aki egy kifejezetten meggyőző Assassin’s Creed IV: Black Flag cosplay-jel jelentkezett. A szett még nem végleges, de már most nagyon jól néz ki, s minden bizonnyal sokan megfordulnak majd a viselője után.

assassins-creed-4-black-flag-cosplay.jpg

Apropó, Assassin’s Creed: a McFarlane Toys előállt a legújabb alkotásával, ami Edward Kenway rejtett pengéjének replikája. Az ősszel megjelenő, 40 dolláros darab tökéletes elem lehet a sorozat rajongói számra, de még inkább hasznos annak, aki a játék főszereplőjének akar beöltözni, mint például az előbb említett S-Seithnek. 

assassins-creed-4-black-flag-penge.jpg

Még ha nem is minden jobb egy kis Trónok Harcával megfűszerezve, a StarCraft II mindenképpen azok közé tartozik, melyek érdekesebbek egy csipetnyi Westerosszal. Az alábbi videóban láthatjuk a közékedvel sorozat intróját a Blizzard ugyancsak imádott stratégiai játékának elemeivel.

A Hasbro ilyen Angry Birds figura szettet fog árusítani a ComicCon-on mindösszesen 25 dollárért -- csak annyi a baj, hogy kizárólag a találkozón lesz kapható a pofás, 12 figurát számláló készlet.

Érdekességek a hétvégére -- Vasember a GTA-ban