Evolve: szörnyen szörnyű szörnyek képei

A hétvégi PAX 2014-en a Turtle Rock Studios hat új képet mutatott be az Evolve szörnyetegeiről. Egyik szebb, mint a másik.

Az Evolve fő témája ugye a vadászat. Négy marcona martalóc üldöz egy szörnyedvényt, amit természetesen szintén egy játékos irányít. A csapat célja a vad elejtése, a vad célja a vadászok lerázása, még inkább, szétcincálása. Azonban az Evolve-ban nem csak játékos irányította mumusok lesznek, hiszen a csillagközi szafari helyszínéül szolgáló bolygók mindegyike gazdag flórával és faunával bír majd, ami persze szintén eléggé idegen lesz.

Most ezekről a csodapofa lényekről kaptunk képeket. Hogy melyik mumus békés vad, és melyik bőrébe bújhatunk bele, arról nem szólt a fáma, bár feltehető, hogy a kevésbé jámbor kinézetűek lesznek azok, amikkel felvehetjük a harcot a vadászokkal.