Az Extinction a Killer Instinct fejlesztőinek új játéka, melyben egy ősi rend utolsó életben maradt tagjaként menthetjük meg a világot az azt elfoglalni kívánó hatalmas óriásoktól. Maga az alapkoncepció kifejezetten érdekes, és az eddig kiadott játékmenet videók alapján egy pörgős, vérbő akciójátékra számíthatunk majd, a fejlesztők ígérete szerint mély sztorival és rombolható környezettel.

Minderről pedig a saját szemünkkel is meggyőződhetünk most tavasszal, ugyanis a fejlesztők jelezték, hogy az Extinction április 10-án debütál. Két kiszerelés közül választhatunk majd: az alapjáték maga 60 dollárért lehet a miénk, míg a Days of Dolorum névre keresztelt szezonbérletet is tartalmazó Deluxe Editionért már 70 dollárt kell fizetni. A szezonbérlet természetesen külön is megvehető, ekkor 15 dollárt kóstál.

extinction-01.jpg