Ezt a hetet sem kezdhetjük halálhír nélkül, ráadásul ezen a héten egy valódi ikont vesztettünk el. 86 éves korában elhunyt Bud Spencer, gyerekkorunk kedvenc pofozógépe. Pár nappal később érkezett az új Star Trek, a Mindenen túl trailere, ami egyben az egyik utolsó filmje a múlt héten meghalt Anton Yelcinnek. Ráadásul a Trónok harcában is hullottak a szereplők, de ők legalább már csak kitaláltak voltak. Emellett ömlesztve érkeztek az új trailerek és a hírek. Lássuk hát, mi történt a filmvilágban.

Filmek

Duncan Jones nagyon szeretné elkészíteni a Warcraft: A kezdetek 3 órás bővített változatát DVD-re és Blu-rayre, mert szerinte, ha sok kivágott jelenet visszakerülne, érthetőbb lenne a film is. Például magyarázatot kapnánk arra, hogyan lehet Garona félig ember, félig ork, ha egyszer a két nép sosem találkozott. Illetve azt is elárulta, hogy a folytatásban Durotan fia, A kezdetekben még csecsemő Go'el kerülne a Spartacus-szerű történet középpontjába.

Újabb trailert kapott a Rossz anyák, amelyet talán úgy lehetne a legegyszerűbben leírni, hogy a Másnaposok női változata.

„Befejezem a VIII. részt, aztán nem lesz munkám”állította Mark Hamill, Luke Skywalker megformálója, aki jelenleg éppen a Star Wars nyolcadik részén dolgozik. Kijelentéséből sokan azt szűrték le, hogy az egyelőre cím nélküli felvonásban lesz Luke utolsó szereplése, sőt, a rajongók már a halálától rettegnek. Természetesen Hamill Twitteren megpróbálta megmagyarázni, hogy csak rosszul fogalmazott, és csupán a jelenlegi munkájára gondolt, de a rajongók nem hisznek neki. Tény és való, Az ébredő Erő bebizonyította, hogy a régi hősök sincsenek biztonságban (helyes!), de azért meglepő lenne, ha egy újabb öreget írnának ki. Na meg, a Jediknél a halál sem feltétlen halálos.

És ha már szóba került a Star Wars, James „tízévenként-egy-film” Cameron is megosztotta gondolatait Az ébredő Erőről. A látványmogul szerint jó barátja, George Lucas eredeti hat filmje sokkal több vizuális újítást mutatott fel, mint a hetedik rész, ráadásul a korábban látottakat hasznosította újra, karakterei pedig csak kicsit léptek előre. Éppen ezért lesz nagyon kíváncsi a folytatásokra, hogy mit hoznak ki belőle.

És még egy kicsi Star Wars: Iain McCaig látványtervező szerint a Han Solo spin-off film szerint a franchise legjobb, sőt, korunk egyik legjobb forgatókönyvével bír a film. (Oké, hogy PR, de azért néha átgondolhatnák, mit mondanak.)

Képeket kaptunk a Tom Holland főszereplésével 2017. július 7-én mozikba kerülő Spider-Man: Homecoming című film forgatásáról.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Trailert kapott Ridley Scott fia, Luke Scott első filmje, a Morgan. A szeptember 2-án mozikba kerülő film középpontjában egy mesterségesen teremtett ember áll, aki okosabb és agresszívebb, mint azt szerették volna alkotói, ráadásul telekinetikus képességekkel is bír. A Morgan amúgy több vonalon is hasonlít a tavalyi Ex Machinára, csak itt nem egy robot az emberi teremtésmánia alanya.

A Disney Animation elkészíti a Ronto Ralph folytatását, amiben nem csak más Disney számítógépes karakterek (Tron) tűnhetnek fel, hanem a konzolok is képbe kerülnek.

Trailerrel jelentkezett a Trolls, a Dreamworks Animation új filmje. A Poppy és Branch kalandjait elmesélő mese októberben kerül a magyar mozikba.

Clint Eastwood fia, Scott is szerepet vállal a Tűzgyűrű folytatásában, aminek forgatókönyvén jelenleg Derek Connolly (Jurassic World) dolgozik. Ő már az első rész rendezőjének, Guillermo del Toronak a szkriptjét írja át.

Clint Easdtwood papa sem tétlenkedik, az ő rendezésében készülő Sully is megkapta a maga előzetesét. A történet arról a Chesley “Sully” Sullenberger nevű US Airways pilótáról szól, aki 2009-ben kényszerszállt egy utasszállító repülővel New York-i Hudson folyón, 155 utassal a fedélzeten. A Tom Hanks főszereplésével készülő film természetesen nem csak a bravúros landolást, de az utána lefolytatott nyomozást is bemutatja.

Előzetest kapott az Ellen Page főszereplésével készülő Tallulah című film, amely a Netflixen debütál július 29-én. A történet szerint amunka és fedél nélküli címszereplő elrabolja egy Beverly Hills-i nő kisgyerekét, hogy az a sajátjaként beállítva pénzt csikarjon ki exe édesanyjából.

Ben Younger filmje Vinny Pazienza, azaz a Pazmán Ördög becenevű bokszoló életét dolgozza fel, aki a nyakát szegte egy autóbalesetben, majd emberfeletti küzdelem árán nem csak újra talpra állt, de végül a ringbe is sikerült visszatérnie. A főszerepet Miles Teller (Whiplash) játssza.

Új előzetest kapott a Bridget Jones babát vár is. A film 2016. szeptember 16-án kerül a magyar mozikba.

Magyar premierek július 7-én:

  • Csontok és skalpok
  • Az ember akit Ovénak hívnak
  • A messzi észak
  • Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
  • Terminator – A halálosztó

Sorozatok

Trailert kapott a Netflixes The Get Down című sorozat, ami Bronxban játszódik a ’70-es években, és a diszkózene és a hip-hop igen komoly szerepet játszik benne. A sorozatot Baz Luhrmann, a Moulin Rogue! és a Kötelező táncok rendezője jegyzi. A 13 epizódos első évad augusztus 12-én debütál.

A Netflix feltámasztja a Lost in Space című sorozatot, ami ’65-től ’68-ig futott a tévében, illetve 1998-ban kapott egy borzalmasan nagyon bukott mozifilmes változatot is. A széria 2018-ban kerül fel a Netflixre.

Kiderült, kik fognak rendezi a Trónok harca hetedik évadában. Visszatér Alan Taylor (Baelor, Tűz és vér, Észak nem felejt, Az éjszaka földje, Deres hercege, Valar Morghulis), Jeremy Podeswa (Öld meg a fiút; Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik; A vörös asszony, Otthon), Mark Mylod (Főveréb, A Hárpia Fiai, A megtört férfi, Senkise), David Nutter (Régi és új istenek, A becsület nélküli ember, Castamere-i esők, Mhysa, Sárkányok tánca, Az Anya irgalma) és Miguel Sapochnik (Az ajándék, Rideghon, Fattyak csatája, A tél szelei). Újoncként csapódik hozzájuk Matt Shakman, aki a Fargo, a Mad Men – Reklámőrültek és a Férjem védelmében című sorozatokban működött közre.

És ha már Trónok harca, kiderült, hogy a hetedik évad főleg Cerseire fog koncentrálni, és amúgy is megnő a nők szerepe, mivel a hatodik évad végére mindegyikük igen fontos pozícióba került.

A hírek szerint két új szereplő csatlakozik a The Walking Dead csapatához. Az egyikük egy nagymamaszerű hölgy, Naomi, a másik egy életvidám, de kemény tini, Jennie. Mindketten a hetedik évad hatodik epizódjában lép be a képbe.

Bryan Fuller szerint két évvel a Hannibal befejezése után mérhetik fel a folytatás lehetőségét, vagyis legkorábban 2017 augusztusában vehetik fontolóra a dolgot, akkor talán már a sorozat mögött folyó jogi csatározásoknak is vége lesz.