• Egy éves lett a HBO Max
  • Az évfordulónak köszönhetően kiderült, hogy mely alkotások voltak a legnépszerűbbek
  • A filmek terén a Batman, a sorozatok között pedig a Sárkányok háza győzedelmeskedett

Szinte hihetetlen, de már több mint egy évvel ezelőtt, 2022. március 8-án debütált hazánkban az HBO GO-t váltó HBO Max, ami a kezdeti gyermekbetegségek ellenére rendkívül kedvező árral és felettébb impozáns kínálattal várta az érdeklődőket. A rengeteg saját gyártású tartalom mellett világhírű sorozatok és nagysikerű mozifilmek is akadtak a könyvtárban szép számmal, az elmúlt hónapok során pedig számos címmel bővült a felhozatal (márciusban is lesz mit nézni), így elmondható, hogy továbbra is megéri kitartani a streaming szolgáltatás mellett. A JustWatch oldalának (ahol egyébként pillanatok alatt kideríthetjük, hogy hol taláhatóak meg magyarul a minket érdeklő alkotások) köszönhetően pedig most azt is megtudhattuk, hogy mely filmek és sorozatok voltak a legnépszerűbbek a nézők körében.

hbomax.jpg

Ami a filmeket illeti, az első helyet Matt Reeves által rendezett Batmannek sikerült megszereznie, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az egyik legkedveltebb képregényhősről van szó, nem mellesleg remekül sikerült a sötét hangulatú film. A dobogó második fokára a Marvel közismert hőse, pontosabban hősei állhattak, ami szintén evidensnek mondható, figyelembe véve a Pókember: Nincs hazaút körül kialakult érdeklődést. A bronzérmes a Frank Herbert klasszikusát kellő tisztelettel és odafigyeléssel adaptáló Dűne lett, amellyel Denis Villeneuve bizonyította, hogy igenis vászonra vihető ez a történet. A lista maradék részében találunk még további képregényfilmeket, életrajzi művet, nosztalgiára alapozó blockbustert és videójáték-adaptációt is, jobbára tehát a mozikban is nagy sikert arató filmekre voltunk kíváncsiak.

 hbo-max-1-year-recap-bg-hr-cz-hu-nl-pl-pt-ro-7.jpg

Sorozatos fronton legfőképp a saját gyártású tartalmak domináltak, kezdve Trónok Harca nagysikerű spinoffjával, a nem kevésbé véres és erőszakos Sárkányok házával, ami a Targaryen ház bukását meséli el, az első évad alapján kiemelkedő minőségben. Ezt követi a minden idők legjobb videójáték-adaptációjának kikiáltott The Last of Us, ami minden héten egyre több nézőt tudott bevonzani, a vasárnap debütáló finálé pedig minden bizonnyal ismét rekordot fog dönteni. Joel és Ellie megpróbáltatásait egy másik posztapokaliptikus széria, a tavaly a 11. évadával véget ért The Walking Dead követi, a továbbiakban pedig olyan címek láthatók, mint például A szolgálólány meséjeA Fehér Lótusz, a Rick és Morty, vagy épp az Eufória.

hbo-max-1-year-recap-bg-hr-cz-hu-nl-pl-pt-ro-8.jpg