Vagyis abban segít, hogy úgy tudd öltöztetni gyermeked, hogy ne hűljön meg és ne melegedjen túl. Alvás közben még fontosabb, hiszen a szülők nem tudják állandóan figyelni őt az éjszaka során (bár ezzel sokan próbálkoznak :) ) Tehát nem egy újabb tech-innovációról van szó, hanem egy hasznos és fontos mutatóról, amit laboratóriumi körülmények között állapítanak meg 1-1 konkrét anyagösszeállítású terméket illetően. Sok helyen futni ma már olyan hálózsákokba, ahol megtalálod ezt a jellemzőt, viszont valószínüleg nem tudná mindenki a laboratóriumi mérést igazoló tanúsítványt úgy bemutatni, mint PeggyBaby.
Hogyan történik a TOG meghatározása?
Megnyugtatunk: nem ránézésre, hanem pontos mérések alapján. Ilyenkor az adott terméket, például a hálózsákot egy tesztberendezésbe teszik, és mesterséges szenzorokkal, hőforrással megállapítják, hogy mennyire szigetel az alapanyag. Kontrollált, nemzetközileg elfogadott módszerről van szó. Tehát az fix, hogy nem egy becsült érték.
A PeggyBaby hálózsákoknál is elismert laborok végzik a teszteket, valamint hivatalos tanúsítványok igazolják azok eredményét. Vagyis garantált, hogy valós meghatározás történik.
Mire figyelj a hálózsák kiválasztásánál?
Az első dolog, ami meghatározó, az a szoba hőmérséklete. Az is lényeges, hogy sötétben alszik-e a kicsi, vagy esetleg besüt-e a nap. A klimatizálás és fűtés is befolyásoló tényező csakúgy, mint a szellőztetés lehetősége. A padlófűtés és a radiátor szintén hatással van arra, hogy hogyan döntsünk: könnyű, közepesen meleg vagy vastagabb hálózsák szükséges-e.
Ezeken túl az aláöltözet sem elhanyagolható. A nyári melegben elegendő lehet egy vékony, ujjatlan body, télen pedig egy hosszú ujjú, akár pizsamával együtt. Azonban arra nincs egy általános sztenderd, hogy mi az a rétegezettség, illetve TOG-érték, ami mindenkinek jó. Szülőként figyelni kell a saját gyermekünk igényeit! Ha reggelente le van izzadva a tarkója, akkor minden bizonnyal túl van öltöztetve, ha pedig hűvös, melegebb ruhákra van szüksége.

Ezek közül választhatsz
A szemléltetés kedvéért maradjunk az említett webshopnál! Itt találsz 0,5-ös, 1-es és 2-es TOG-értékkel rendelkező hálózsákokat is. A legkisebb szám a legvékonyabb terméket jelenti, így az inkább meleg szobákba, nyári estékre ajánlott. Átlagos hőmérséklet esetén az 1-es érték lehet megfelelő, míg 20 Celsius-fok alatt már a 2-es.
Vásárolhatsz állítható, tipegő, és klasszikus hálózsákot is, de ha már elindult a kicsi, akkor a lábfejre hajtható kamáslival rendelkező tipegő a legjobb választás, melynek köszönhetően zokni nélkül sem fázik a gyermek lába, sem alváskor, sem játék közben.
Ezért fontos a pihentető alvás
Ha jól választod meg a TOG-ot, biztos lehetsz abban, hogy nyugodtan fog aludni a gyermeked. Ez pedig az idegrendszer, az agy fejlődése, illetve a növekedés szempontjából kulcsfontosságú. Lehetőség szerint zárjatok ki minden zaj- és erősebb fényforrást a hálószobából, így még pihentetőbb lesz az alvás.