• Nyáron jön az új Transformers-film
  • Ez lesz A fenevadak kora
  • Amihez Michael Bay-nek már semmi köze

A kétezres évek közepén maga Stevent Spielberg kérte föl Michael Bayt, hogy rendezze meg az első Transformers-filmet. A 2007-ben mozikba került produkció a várakozásnak megfelelően nagy siker lett, és franchise-zá fejlődött: Bay további négy filmet rendezett az alakváltó robotokkal a főszerepben. Aztán a 2018-as előzményfilm Űrdongót már nem ő készítette, ahogyan a hamarosan mozikba kerülő Transformers: A fenevadak korát sem. A ScreenRant összeszedte, mi áll a dolog hátterében. A legfontosabb ok eléggé nyilvánvaló: Baynek elege lett a franchise-ból. Ahhoz képest, hogy annak idején nem is akart eleget tenni a megtisztelő felkérésnek, tíz év alatt rendezett öt nagy költségvetésű Transformers-filmet, mert a Paramount stúdió ragaszkodott a személyéhez. Spielberg azt ígérte, csak egy trilógiát kell készítene, ezért Bay a harmadik és a negyedik produkció után is ki akart már szállni, hogy a saját projektjeivel foglalkozzon, de a stúdió által kínált tiszteletdíj túlságosan vonzónak bizonyult. A harmadik és a negyedik Transformers-produkció megfelelt a várakozásoknak, mert egymilliárd dolláros bevétel fölött teljesített.

Az ötödik, a Transformers: Az utolsó lovag azonban nem lett nagy siker, így Bay számára is az utolsó projekt lett a szériában. A Paramount új irány szabott a franchise-nak: a fiatalabb közönséget megcélozva előzményfilmmel rukkolt ki, és az Űrdongó nem is okozott csalódást. A sikerben a kritikusok szerint annak is szerepe lehetett, hogy a filmben kevesebb a robbanás és a toborzóreklámnak is beillő látványos katonai akció – ami Bay védjegye –, jóval több az érzelem és a jellemábrázolásra is nagyobb hangsúlyt fektettek, még a robotok esetében is. A Transformers: A fenevadak kora szintén előzményfilm, cselekménye tíz évvel az első Bay által jegyzett produkció története előtt játszódik.