• Az Örökkévalókat idegenek teremtették 7000 éve, hogy védelmezzék az emberiséget
  • A Végjáték eseményei után játszódó filmet még vetítik a mozikban
  • A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok

Amikor több országban betiltották az Örökkévalókat, nem pont olyan jelenetek zavarták a cenzúrát, mint amit a Marvel producerei – feltehetően unalmasnak ítélvén azt – kivágtak a filmből. Most mégis láthatjuk a tavalyi év legkevésbé értékelt Marvel szuperhős opuszának nyitányából kivágott jelenetet, amiben a címszereplők egykori alakját idézik fel a történet elején.

A Negyedik Fázis harmadik filmjének egyébként továbbra is el lehet csípni egy-egy vetítését a fővárosban. Így aki eddig elmulasztotta volna, még mindig megismerkedhet a Bosszúállók helyébe lépő csapattal. A történet szerint 7000 éve teremtették az Örökkévalókat idegenek, hogy védelmezzék a Földet. Korábban nem látták elérkezettnek az időt, hogy színre lépjenek, Thanos ténykedése után azonban olyan veszély fenyegeti a bolygót, amikor a legerősebb lények már nem maradhatnak árnyékban.

screen-shot-2021-11-04-at-54151-pm.png
(A kép forrása: Entertainment Tonight)

A nomádok földjével Oscar-díjat szezrő Chloé Zhao abban reményben érkezhetett a rendezői székbe, hogy egy vérbeli hollywoodi blockbuster emel egyébként is meredeken felfelé ívelő karrierjén. A film végül mindössze 400 millió dollár jegybevételt gyűjtött, amivel ugyan kicsit túlszárnyalta a Fekete Özvegyet, mégis egyértelműen az Örökkévalók kapta a leginkább elmarasztaló kritikákat, míg az IMDB-n egyaránt 6,7-es értékeléssel áll a két produkció. Talán nem érezték elég közel magukhoz az újonnan bemutatott szuperhősöket a rajongók. Ti mit gondoltok a filmről?