• Idén októberben rajtol a Fallout 76 bétája
  • Ebben azok vehetnek részt, akik előrendelték a játékot
  • A béta először Xbox One-on lesz elérhető
  • De később természetesen PC-re és PS4-re is érkezik

A Fallout 76 kapcsán sokan kétségeiknek adnak hangot, hogy vajon mennyire jó ötlet a posztapokaliptikus szerepjátékot online alapokra helyezni, és bár Pete Hines igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy nem lesz itt semmi probléma, ha valaki nem hinne neki, hamarosan a saját szemével győződhet meg a játék állapotáról, hiszen a Bethesda bejelentette, hogy októberben érkezik a béta.

Ahhoz viszont, hogy részt vehessünk a tesztelésben, elő kell rendelnünk a játékot. A Bethesda ebben a tekintetben nagyon határozottnak tűnik, a Gyakran Ismételt Kérdések első pontjában rögtön leszögezik, hogy a bétába egyedül úgy lehet bekerülni, ha valaki előrendelte a játékot. A tesztelés Xbox One-on kezdődik, azonban kicsit később természetesen a PC és PS4 tulajok is beszállhatnak majd.

Pontos dátumot egyelőre nem kaptunk, azonban a fejlesztők ígérete szerint az augusztusban esedékes QuakeConon több, a játékkal kapcsolatos információ is elhangzik, így lehet, akkor azt is elárulják, hogy októberen belül mikor startol a béta.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!