A Far Cry 6-ról már hosszú hónapok óta lehetett pletykákat hallani, a Ubisoft pedig múlt hét vasárnap, a Ubisoft Forward keretein belül le is leplezte a játékot, melyben többek közt a Breaking Bad színésze, Giancarlo Esposito is feltűnik. De mégis mi mindent lehet tudni a Far Cry 6-ról, mi szivárgott ki a hivatalos információkon túl, és egyesek miért gondolták úgy, hogy ez a Far Cry 3 előzménye lesz? Összegyűjtöttünk nektek minden fontos információt, hogy választ kapjatok a fenti kérdésekre.

far-cry-6-elozetes-01.jpg

A Far Cry 6 alapjai

A Far Cry 6 bejelentésekor a Ubisoft szerencsére nemcsak egy remek trailert tett közzé, hanem néhány információt is megosztott a játékkal kapcsolatban. Ezek alapján a Far Cry 6 a Karib-térségben játszódik, egész konkrétan egy fiktív szigetországban, a Kuba által ihletett, minden eddigi Far Cry-helyszínnél nagyobb Yarában, mely a véreskezű diktátor, Anton Castillo (Giancarlo Esposito) rémuralma alatt nyög. Játékosként egy helyi felkelőt (Dani Rojast) alakítunk, akinek feltett célja megtörni Castillo uralmát, kerül, amibe kerül.

Egy komplett rezsim megdöntése azonban egyáltalán nem egyszerű feladat, így természetesen mi sem egyedül szállunk szembe Castillo embereivel. Segítségünkre lesznek szövetségeseink, akik között emberek és állatok egyaránt akadnak, valamint természetesen tulajdonunkba kerül egy nagy halom házilag összetákolt és hagyományos fegyver. Ha pedig nagy lenne a túlerő, az sem feltétlen baj: a fejlesztők szerint gerillataktikákat alkalmazva is boldogulhatunk a diktátorhoz hű katonák ellen.

far-cry-6-elozetes-02.jpg

Fontos lehet továbbá megjegyezni, hogy Anton Castillo karaktere közel sem csak egy átlagos rosszfiú lesz, hanem jóval összetettebb figura. Giancarlo Esposito elmondása alapján a diktátor egy okos és elszánt vezető, aki tényleg a népe javát akarja, azonban az ellenállókra így is kész bármikor gondolkodás nélkül lesújtani. Esposito szerint színészként az a célja, hogy a nézők (vagy jelen esetben a játékosok) kicsit magukba is nézzenek, miután találkoztak karakterével, és reméljük, ezt itt is sikerül elérnie, hiszen a Far Cry egyik tradicionális alapkövét pont a karizmatikus főgonoszok jelentik.

Ami a technikai részleteket illeti, a Far Cry 6 2021. február 18-án debütál PC-re, PS5-re, PS4-re, Xbox Series X-re, Xbox One-ra és Stadiára, valamint azt is érdemes megjegyezni, hogy a játék számítógépen az Epic Store-ban és a Uplay kínálatában lesz elérhető. Ami a különféle verziókat illeti, ezekből egyből négyet is kapunk, a csak a játékot tartalmazó Standard kiadástól kezdve egészen a saját lángszóró-replikával érkező gyűjtői kiadásig. A két változat között pedig ott a szezonbérletet tartalmazó Gold és a szezonbérlet mellett egyedi kozmetikai elemeket felvonultató Ultimate kiadás is.

far-cry-6-elozetes-03.jpg

A Far Cry 6 újdonságai

A fentiek alapján az ember teljesen jogosan hiheti azt, hogy idén is megkapjuk ugyanazt a jól bevált receptet, amit már a Far Cry 3 óta puffogtat a Ubisoft, azonban kicsit alaposabban utánanézve a dolgoknak, látható, hogy a Far Cry 6-nak bizony akad pár fontosabb újítása is. Az egyik ilyen egyértelműen a külső nézetes átvezetők beemelése. A játék narratív vezetője, Navid Khavari szerint így sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a sztorira, illetve nekik is lehetőségük lesz megmutatni, hogy egy-egy szituációban Dani Rojas hogyan reagál a környezetére és más karakterekre.

A másik nagy újdonság Yara fővárosa, avagy Esperanza megjelenése. A Far Cry-játékok eddig tradicionálisan gyéren lakott környezetben játszódtak, most azonban egy teljes nagyvárost is kapunk a már megszokott dzsungeles környezet mellé. A főváros pedig több szempontból is alapjaiban változtatja meg a játékélményt: egyrészt itt élnek Esposito legelszántabb hívei, ezért a legkeményebb ellenfelekkel is itt találkozhatunk, másrészt a pályának ez a része vertikálisan sokkal tagoltabb lesz, így harcolhatunk például háztetőkön és szűk sikátorokban is.

far-cry-6-elozetes-04.jpg

A Far Cry 6 pletykált részletei

Jelenleg ennyi hivatalos információ érhető el a játékról, azonban a bejelentés előtt kiszivárgott még pár részlet a projekttel kapcsolatban, bár ezeket azért természetesen érdemes fenntartásokkal kezelni. Egyrészt Hongkongban idő előtt került ki a netre a Far Cry 6 PS Store adatlapja, ezen azonban „csak” olyan információk szerepeltek, melyeket később a hivatalos bejelentés is megerősített, másrészt pedig a ResetEra egyik megbízható bennfentese is elárult pár apróságot a játékról.

A forrás még június elején szivárogtatta ki, hogy a Far Cry 6 a Far Cry 3 után újra egy trópusi szigeten játszódik, továbbá lehetőségünk lesz benne lóval és jetpackkel közlekedni, valamint egy állatkertnek is segíthetünk, ha olyan kedvünk van. És bár a lovak kivételével ez a rövid kis felsorolás elég valószínűtlennek hangzik, a forrás azért más játékoknál is fején találta már a szöget, illetve a trópusi helyszínnel sem lőtt mellé, szóval akár még az is elképzelhető, hogy a többi részlettel kapcsolatban is igaza van.

far-cry-6-elozetes-05.jpg

A Far Cry 6 és Vaas

A Far Cry 6 borítóképének leleplezése után szinte azonnal napvilágot látott egy rajongói teória, miszerint Anton Castillo fia, Diego, valójában a Far Cry 3 legikonikusabb gonosztevője, Vaas Montenegro, csak épp fiatalon, aki majd pont a mi tetteink hatására válik egy kegyetlen szörnyeteggé. Ezt az elképzelést támasztotta alá, hogy a két karakternek ugyanolyan seb van az arcán, és az is, hogy Vaas szinkronszínésze, Michael Mando, nemrég azt nyilatkozta egy netes kérdezz-felelek során, hogy lehet, hamarosan újra magára ölti az őrült kalóz szerepét.

far-cry-6-elozetes-06.jfif

Sajnos azonban nagyon úgy néz ki, hogy ez a teória egyáltalán nem igaz. Egyrészt érdemes megjegyezni, hogy a hivatalos háttértörténete szerint Vaas a Far Cry 3 helyszínéül szolgáló Rook Islanden született, és az sem biztos, hogy valaha elhagyta azt, másrészt pedig ő nagyjából a '90-es években volt tinédzser, a Far Cry 6 azonban napjainkban játszódik. Aztán persze ki tudja, lehet, a Ubisoft mindenkit meglep egy váratlan húzással? Erre alighanem csak jövő februárban, a Far Cry 6 megjelenésekor fog fény derülni.