• Külső nézetes átvezetőkkel érkezik a Far Cry 6
  • Pedig a korábbi játékok sosem hagyták el a belső nézetet
  • Erre a minden eddiginél hangsúlyosabb sztori miatt volt szükség

Bár a Far Cry 6 első pillantásra nem tartogat olyan hatalmas meglepetéseket a széria veteránjainak, azért pár helyen így is elég merészen el fog majd térni az eddigi játékok bevált receptjétől. Ezúttal például az elhagyatott vagy gyéren lakott területek mellett egy nyüzsgő nagyvárost is kapunk majd, ami állítólag teljesen megváltoztatja a játékélményt, de azt is érdemes megjegyezni, hogy itt már külső nézetes átvezetők is felbukkanhatnak, melyekre eddig szintén nem volt példa a sorozaton belül.

Erre a változtatásra pedig azért van szükség, mert a Far Cry 6 minden eddigi epizódnál nagyobb figyelmet fordít a sztorira. A játék narratív vezetője szerint olyan fontossá akarták tenni a történetet, amennyire csak lehetett, és érzésük szerint ebben nagy segítségükre voltak a külső nézetes átvezetők, hiszen így mi is láthatjuk a karakterünket és azt, ahogy interakcióba lép az őt körülvevő világgal és emberekkel. Megijedni azonban nem kell: mindez nem azt jelenti, hogy a játékban előtérbe kerülnének az átvezetők, a fő fókusz továbbra is az akción lesz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!