• A jövő hónapban már előrendelhető a HTC Vive
  • Február 29-től fogadja a HTC a rendeléseket
  • Addig még elárulják az árat és a pontos megjelenési dátumot
  • Illetve leleplezik a szemüveg végleges változatát is

Az Oculus Rift után már nem kell sokat várni arra, hogy a HTC és Valve közös fejlesztése is a miénk lehessen. A gyártó szóvivője a The Telegraph stábjának erősítette meg a korábban kiszivárgott hírt, miszerint

FEBRUÁR 29-ÉN ELŐRENDELHETŐVÉ VÁLIK A HTC VIVE.

Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy mennyibe fog kerülni a készülék, ahogy azt sem, hogy milyen a gépigénye, vagy, hogy pontosan mikor fog megjelenni, de a HTC szóvivője erre is kész válasszal készült: hamarosan minden kiderül. Az ígéretek szerint még az előrendelések megnyitása előtt megtudjuk az árat, a pontos megjelenési dátumot, valamint a headset végleges kialakítását.

htc-vive-pre.jpg

A valamikor áprilisban esedékes HTC Vive a véglegeshez közelálló, másodikgenerációs fejlesztői készlete, a Vive Pre (képünkön) a CES során mutatkozott be, és ez áttervezett kontrollereket kapott, valamint egy kamerát, amivel limitált kiterjesztett valóság-képességei is lettek az eszköznek, valahogy úgy, mint azt a Microsoft HoloLens tudja.

Az árról egyelőre sejtésünk sincs, de miután az Oculus Rift 600 dollárba kerül, nem lennénk meglepődve, ha a HTC Vive is hasonló árkategóriában jelenne meg -- persze, nem kizárt az sem, hogy drágább lesz.