• Állítólag feleannyiba fog kerülni az új Xbox digitális verziója, mint az Xbox Series X
  • Utóbbi esetében a Microsoft a 400 dolláros árcédulát célozná be

Az újgenerációs konzolok árazásáról továbbra sem tudunk semmit, a Microsoft kapcsán korábban már többször is megbízható információkat szivárogtató eastmen azonban most azt írja, hogy a gyártó 400 dolláros / eurós árcédulát szeretne becélozni az Xbox Series X-szel.

lockhart-jiveduder-awesome-concept-xbox.jpg

Ami ennél is érdekesebb, hogy a következő generációs Xbox régóta pletykált olcsóbb verziója, a Lockhart (ami egy gyengébb, streamingre optimalizált, digital-only konzol lenne a híresztelések szerint) mindössze feleannyiba fog kerülni, mint a "nagytesó", ami egybecseng egyébként azokkal az állításokkal, melyek szerint a Microsoft nagyon agresszív árazási stratégiával menne neki az új generációnak.

A Microsoft legközelebb júliusban lép virtuális színpadra, amikor is végre a belső fejlesztésű játékaikat is leleplezik majd, és a pletykák szerint nagyon erős produkcióval készülnek – szó se róla, a 200/400-as árazástól sokak álla a padlón csattanna.