• Hatalmas Inside Xbox adás érkezhet júliusban
  • Nagy Microsoft exkluzív bejelentésekkel
  • És jelentős külsős játékokkal egyaránt

A Microsoft enyhén szólva sem aprózta el a közeljövőre vonatkozó terveit, sőt, a legutóbbi blogposztjuk alapján az év hátralévő részében minden hónapban jelentkeznek majd egy Inside Xbox adással. Ezek közül a májusi etap már le is ment, azonban ez nem sikerült túl fényesen, annyira nem, hogy még az Xbox vezető marketingese is elnézést kért a fiaskóért, megígérve, hogy tanulni fognak a visszajelzésekből.

A legfrissebb belsős információk szerint pedig a Microsoft álltak is a szavát, és júliusra már valami igazán naggyal készülnek. Noha a pontos részletek még nem ismertek természetesen, de a shinobi602 néven futó bennfentes szerint komoly leleplezésekre számíthatunk, avagy itt fog majd bemutatkozni nem egy Microsoft exkluzív cím, amit már kifejezetten a következő generációra szán a gyártó, ezek mellett pedig nagy külsős partnerek is felbukkannak majd.

xbox-series-x-200507.jpg