Bizonyára inkább csak véletlen, mint tendencia, ugyanakkor nem tudjuk nem észrevenni, hogy 2019 első felében elég szerencsétlenül összetorlódtak a „valamiért nagyon furán viselkedik a kisfiam” tematikájú horrorfilmek. A hazai bemutatókat tekintve a sort A csodagyerek nyitotta, amit azóta sokan el is felejtettek már (legalábbis nem tudjuk hibáztatni azokat, akik így tettek), majd jött az alternatív szuperhős-eredetsztorit elmesélő Brightburn, amit az óriási potenciál ellenére végül sokan inkább csalódásként éltek meg. Most pedig megérkezett a harmadik jövevény is, A gyermek, amely a végtelenül generikus magyar cím ellenére (eredetileg The Hole in the Ground néven fut), végül a legmagasabbra tette a lécet a három alkotás közül.

a-gyermek-1.jpg

A történet szerint a fiatal édesanya, Sarah (Seána Kerslake) és kisfia, Chris (James Quinn Markey) zaklatott múltjukat hátrahagyva egy vidéki ír városka mellett kezdenek új életet, egy erdőszéli, erősen felújításra szoruló házikóban. A menetrend szerint érkező veszély azonban – a legnyilvánvalóbb klisét szerencsére sikeresen elkerülve – nem az új otthonból, hanem a fák közül érkezik, Sarah ugyanis egy óriási lyukat talál az erdő mélyén, miközben elkóborolt fia után ered. Chris hamar előkerül, ami után az anya megnyugszik, hamar kiderül ugyanis, hogy a gyermek bizony magával hozott valamit az erdőből. Vagy talán ez nem is az a Chris, amelyik bement oda? Ez a fajta bizonytalanság kíséri végig a filmen mind Sarah-t, mind pedig a nézőt – ez pedig nagyon jól áll neki, meg kell hagyni.

a-gyermek-2.jpg

A gyermek még a 90 perces játékidő ellenére is kissé komótos történetvezetésű alkotás, amit nem is igazán mondanánk különösebben eredetinek. Ám ami benne volt ebben a receptben, azt az ír rendező, Lee Cronin maradéktalanul kihozta: hiába sejtjük néha, hogy mi lesz a következő lépés, és hiába tűnnek egyes szálai hol elnagyoltnak, hol pedig feleslegesnek, összességében remekül összeáll az egész. És ami a legfontosabb: atmoszférateremtésben egyértelműen jelesre vizsgázott a film, az említett lassúságát is kihasználva ugyanis észrevétlenül kúszik be a bőrünk alá, hogy hátborzongató élményekkel kedveskedjen. A jumpscare-ellenesek számára jó hír, hogy az ijesztgetés szerencsére minimálisan szerepel csupán A gyermek eszköztárában – a horrort itt tényleg inkább maga a téma, illetve a film kisugárzása adja meg, mintsem a képi elemek, vagy éppen a jelenetek koreográfiája.

a-gyermek-3.jpg

Ha már kép: semmiképp sem szeretnék elmenni áradozás nélkül A gyermek talán legerősebb eleme, a fényképezés mellett, a vizuális tálalás tekintetében ugyanis a film első osztályú élmény, amit már a bitang erős nyitóképsorokkal is egyértelművé tesz – adjuk is meg a kreditet Tom Comerfeld operatőr számára. Megfelelő rendezés nélkül mindez persze mit sem ért volna, mint ahogy a hangok és a zenék is remek megalapozói a hangulatnak. A többnyire ismeretlen nevek a stáblistán pedig ne tévesszenek meg senkit: Kerslake játszi könnyedséggel és meggyőző alakítással viszi a stafétát a szörnyű bizonytalanságon átmenő anyaként, de az ifjú Markey is abszolút felnő a feladathoz.

Kiemelkedőnek már csak azért sem mondanánk A gyermeket, mert igazából semmi olyat nem nyújt, amit ne láttunk volna korábban, és igazán váratlan húzásai sincsenek – a sztori mögött meghúzódó mondanivaló és tematika is nagyon óvatosan jön csak elő. Ugyanakkor összességében egy nagyon lelkiismeretesen összerakott, minőségi alkotás, ami egyértelműen a filmvászonra született. Ha vágysz egy kis borzongásra, vagy egyszerűen csak látni szeretnél egy nagyon hatásosan fényképezett filmet, akkor nyugodtan nevezz be rá!

A gyermek (The Hole in the Ground)
Rendezte: Lee Cronin
Játékidő: 90 perc
Hazai premier időpontja: 2019. május 23.
Forgalmazó: ADS Service