Két dolog miatt vártam nagyon ezt a filmet. Az egyik, hogy az argentin Demián Rugna rendezte, aki a 2017-es Terrified című horrorral nagyon betalált nálam. A másik pedig, hogy Scott Derrickson, a Sinister és a Fekete telefon rendezője egy interjúban megemlítette, hogy szerinte a tavalyi év egyik legjobb filmje a Barbie mellett – igen, elég erős a kontraszt. Az Amikor a gonosz leselkedik (When Evil Lurks) időközben felkerült a Shuderre és eljutott a hazai mozikba is, így adta magát, hogy végre rávessem magam.

evil2.jpg

A sztori szerint két testvér, Pedro és Jaime rájönnek, hogy a környéken valaki rejteget egy fertőzött/megszállt embert. A démon még nem tudott megszületni, viszont a test már kvázi bomlásnak indult, ezért kellene jönnie egy hivatalos személynek, aki végez a gazdatesttel – csakhogy ez nem történik meg. A két testvér annyiban hagyná a dolgot, de a földbirtokos Ruiz úgy dönt, hogy azonnal el kell tüntetni a félig már hulla alakot. És igazából itt kezdődnek a problémák. A fertőzöttet nem lehet lőfegyverrel megölni, a vele való érintkezés szigorúan tilos, nem lehet a nevén nevezni a démont és arra is ügyelni kell, hogy nehogy bármiféle fényforrás legyen a közelben, mert ezek az ördögi teremtmények az árnyékokat kihasználva közlekednek. Ez így leírva totális zagyvaságnak tűnhet, de a film szépen megmagyarázza a legfontosabb dolgokat – bár bennem így is hagyott kérdéseket.

evil1.jpg

Azzal mindenképp számolni kell, hogy a When Evil Lurks nem kímél. Két vagy három olyan jelenet is van a filmben, ami szabályosan sokkolhatja az embert. Demián Rugna nem fordítja el a kamerát, ha erőszakról van szó, de emellett a film kellően véres és gusztustalan is. Utóbbira nagyon jó példa a fertőzött/megszállt Uriel, aki olyan mocskosul undorítóan néz ki, hogy már-már a hányinger kerülgetett. Nem egy könnyű film a When Evil Lurks, és ehhez hozzátesz, hogy a főszereplővel, Pedróval (Ezequiel Rodriguez) sem igazán lehet azonosulni, hiszen alapból nem egy pozitív karakter. Több olyan jelenet is akad a filmben, amik képesek beleégni az ember agyába, szóval érdemes óvatosan közelíteni felé!

Ettől függetlenül mindenképp pozitív dolog, hogy az ilyen horrorfilmek is eljuthatnak hozzánk, illetve nagyobb figyelmet kaphatnak a sokadik Démonok között spinoff meg futószalagon gyártott jumpscare-parádé mellett. Demián Rugna filmjéhez erős idegzet és erős gyomor kell, viszont több szempontból is köröket ver az utóbbi idők mozifilmes termésének nagyobb részére, már ha csak a horror műfaját nézzük. Rugna számára ez most több ajtót is megnyitott, szóval vélhetően hamarosan láthatjuk első hollywoodi bemutatkozását, viszont remélhetőleg nem fog beállni a sorba és megannyi rendezőtársához hasonlóan megtartja provokatív stílusát, ami olyan sokkoló filmeket eredményezett eddig is, mint például a When Evil Lurks.

Képek forrása: IMDB