• Rendezője bejelentettre hogy folytatódik a Mindannyian halottak vagyunk
  • A történet szerint egy koreai iskolában a gyerekek között szabadul el a zombivírus

A koreai kultúra nagy korszakát éljük. A K-Pop térhódítása után a filmek világát is ellepik az ázsiai ország produkciói. A Vonat Busanba átütő sikere és az Élősködők Oscar-díja után a Nyerd meg az életed lett minden idők legsikeresebb netflixes sorozata, jelenleg pedig a szintén koreai Mindannyian halottak vagyunk (All Of Us Are Dead) című zombis széria hódít a szolgáltatón. Észak-Amerikában épp a második helyen áll a nézettségi listán a Édes magnóliák című romantikus produkció után.

A zombihorror sorozatban egy iskola válik véres csatatérré. A csapdába került gyerekek szinte reménytelen harcot vívnak a zombivírus ellen. Vajon ki éli túl és ki adja fel hamar a küzdelmet?

Logikusnak tűnhet a folytatás ekkora siker esetén, a Nyerd meg az életed második évadja például máris zöld utat kapott a szolgáltatótól. Jelen mű esetében hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett, Lee Jae-kyoo rendező azonban a Korea Heraldnak adott nyilatkozatában beszélt a folytatásról. Elmondta, hogy számos jelenet azért készült, hogy utat nyisson az esetleges második évad előtt, beleértve az új zombifajok és az immunisok vagy „félzombik” bemutatásának lehetőségét.

mv5bodiwzwzkyzutywe3ys00zdu0ltg4m2etnti0nwuxnzi4zdrlxkeyxkfqcgdeqxvymtezmti1mjk3v1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

„Ha az első évad az emberiség túlélésének története volt, a következő évad a zombik túléléséről szólhat” – ecsetelte Lee. A történet kiötlése mellett gondos kutatómunkát igényel a mai középiskolások szokásainak feltérképezése is, mondta az ötvenegy éves direktor. Tinédzserekkel egyeztetve készül a forgatókönyv, hogy hiteles mozzanatok legyenek benne. Ti milyennek látjátok a sorozatot? Örültök a folytatásnak?

all-of-us-are-dead-stills-netflix-new-teaser-20220107.jpeg
(A kép forrása: NME)