• Megérkezett a Fortnite legújabb frissítése
  • Mely néhány apróbb változtatást hoz
  • Illetve lehetővé teszi, hogy megsimogassuk a hatodik szezonban bemutatott állatokat

Az utóbbi hetekben több frissítés is befutott a Fortnite-hoz, melyek alapjaiban kavarhatják meg a játékmenetet. Április elején például befutott a Reboot Van, mely társaink újjáélesztését teszi lehetővé, nemrég pedig élesedett a következő frissítés, mely egy ennél is fontosabb változást vezetett be: innentől kezdve már meg tudjuk simogatni a játékban található kutyákat és más állatokat egyaránt.

fortnite-season-6-pets.jpg

A különféle állatokat még a hatodik szezonban mutatták be a készítők az úgynevezett Back Bling tárgyak alternatívájaként. Lényegében tisztán kozmetikai elemekről beszélünk, melyek lehetővé teszik, hogy karakterünk egy kaméleonnal, egy sárkánnyal, vagy egy kutyával a hátán vesse bele magát az utolsó emberig tartó öldöklésbe. A fontos változást egyébként a Can You Pet the Dog? nevű Twitter csatorna is kiszúrta, mely azzal a roppant fontos kérdéssel foglalkozik, hogy mely játékokban találhatók simogathat kutyák.