Holnaptól már mindenki tövig nyomhatja a gázpedált Japán kátyúktól mentes útjain, most azonban még csak a Premium Editiont választók nyüstölhetik a tesztelők szerint év játéka esélyes Forza Horizon 6-ot. És bizony nyüstölik is, a várakozásoknak megfelelően ugyanis rengetegen rárepültek a potom 119,99 eurót (~ 43 440 forint) kóstáló legdrágább kiadásra, amely négy napos korai (pontosabban elsőbbségi) hozzáférést biztosít a legnagyobb rajongók számára.
Vasárnap volt olyan pillanat Steamen, amikor 181 775 versenyző csodálta egyszerre az elsuhanó cseresznyefákat (via SteamDB), ami önmagában véve is komoly teljesítmény, ám akkor üt csak igazán, ha összevetjük az előző résszel. A Forza Horizon 5 ugyanis mindössze 81 096 játékossal ért fel a csúcsra a Valve platformján, vagyis a folytatás 100 000 fővel lekörözte a mexikói kiruccanást – mindezt úgy, hogy csak holnap nyílik meg a nagyközönség előtt.
Tovább is van, mondjam még? Egy, a DayOne által közölt kép alapján csaknem 1,2 millióan ruháztak be eddig a Premium Editionre (a pontos játékosszám fel van tüntetve a ranglisták alján), ami azt jelenti, hogy hírünk alanya már a megjelenése előtt több mint 140 millió dollárt termelt – mi lesz itt, amikor mindenki ráveti magát a programra? Nem meglepő egyébként, hogy ekkora az érdeklődés a Forza Horizon 6 iránt, hiszen a Need for Speed-széria a megosztó Unbound óta a garázsban porosodik, a The Crew-sorozat pedig akkor keltette a legnagyobb hullámokat, amikor a Ubisoft játszhatatlanná tette az első felvonást. Azt viszont felettébb érdekesnek tartom, hogy az Xbox Game Pass ellenére is ilyen sokan bezsákolták a legdrágább verziót, hiszen a Microsoft előfizetéses szolgáltatása azért jóval olcsóbb (pláne, mióta Asha Sharma bejelentette az árcsökkentést), mint maga a játék. Ti is hozzájárultatok ezekhez az elképesztő számokhoz, vagy megelégszetek a standard kiadással, és csak holnap utaztok el a szigetországba?
Borítókép forrása: Playground Games