Az eredetileg 3 fős Lunar Software stúdió 2012-ben jelentette be Routine című sci-fi horrorját, ami első látásra olyan, mintha az Alien: Isolation találkozott volna a SOMA-val.  2015-ben aztán ismét életjelet adott magáról a projekt, 2016-ban pedig trailert és 2017-es megjelenési dátumot is kaptunk, ám sajnos azóta sem vethettük bele magunkat a borzalmakba. Legutóbb idén júliusban láthattuk mozgás közben a hátborzongató alkotást, ami arra engedett következtetni, hogy a célegyenesbe fordult a csapat – ez olyannyira így van, hogy végre kiderült, mikor utazhatunk el a szebb napokat is látott holdbázisra.

Az Opening Night Live-ot megelőző pre-show végén tűnt fel ismét a Routine, a fent látható előzetesből pedig megtudhattuk, hogy 2025 utolsó negyedévében debütál az alkotás. Akinek tehát a szeptember 5-én érkező Cronos: The New Dawn és a szeptember 25-én megjelenő Silent Hill f után se lenne elege a horrorból, az még az év végét is sötét folyosókon töltheti, ahol egy navigálásra és nyomok azonosítására szolgáló eszköz, a C.A.T. (Cosmonautic Assistance Tool) a legjobb barátja. A Routine Xbox Series X|S-re is megjelenik PC (Steam) mellett, ráadásul az első nap bekerül a Game Pass kínálatába, szóval kis túlzással gombokért eredhetünk a bázist övező rejtély nyomába.

A borítóképek forrása: Steam